Főoldal » Hírek, Japán, Rock » Mono: hamarosan új album, tavasszal pedig budapesti koncert!

Mono: hamarosan új album, tavasszal pedig budapesti koncert!

Április 21-én újra Budapesten lép fel a post-rock alapzenekar, az idén egyben huszadik évfordulóját is ünneplő Mono! Szerencsére hosszú évek óta stabil állomás vagyunk a lemezbemutató turnéikon és szerencsére most, a hamarosan megjelenő újabb album után sem hagyják ki a magyar állomást. A turné apropóját adó lemez, a Nowhere Now Here január 25-én érkezik majd és több mindenben különbözni fog a csapat korábbi kiadványaitól. A két évvel ezelőtti Requiem For Hell óta ugyanis sok minden történt a zenekarral: a főnök, Taka Goto tavaly szólólemezt adott ki, ami habár alaphangulatában közel állt a Monohoz, zeneileg egészen más, sokkal elektronika központúbb volt és ennek a hatása, habár csak módjával, de az új lemezen is érezhető lesz. Két dal / videó már megjelent előzetesként, ezek közül az első, a szeptemberben megjelent After You Comes The Flood (amihez egy francia rendező, Julien Levy forgatott egyszerre gyönyörű és nyomasztó kisfilmet), még követte a zenekartól megszokott hangzást, a novemberi Breath azonban már az új irányba mozdult el. És ez a dal nem csak a Taka szólóprojektjét idéző, elektronikával átszőtt kezdése miatt különbözik a korábbi anyagaiktól, hanem abban is, hogy a gitáros Yoda énekel benne, ami elég nagy meglepetés volt az instrumentális zenéjéről ismert csapat rajongóinak.

A másik fontos változás ami az előző album óta történt, hogy a zenekar átesett hosszú történetének első tagcseréjén is: az eredeti dobos Yasunori Takada nem részletezett személyes okok miatt távozott még 2017 végén, az utódját pedig idén ősszel találták meg az amerikai Dahm Mario Santo Majuri Cipolla személyében, aki leginkább a The Phantom Family Halo nevű zenekara miatt ismert.

A turné vendége ezúttal a zenéjét zajos post punkként definiáló norvég Arabot lesz, a helyszín újra a Dürer Kert, minden egyéb infó, plusz a videók, a turnéposzter és a lemez tracklistája alább:

Mono
vendég: Arabot (N)
2019. Április 21. (vasárnap)
Dürer Kert / Nagyterem, kapunyitás: 19:30
fb event

Jegyek (január 10., 10:00-tól)
3500 Ft (Early Bird)
4500 Ft (Limitált elővétel)
5000 Ft (Normál)

Nowhere Now Here
2019.01.25
01.God Bless
02.After You Comes the Flood
03.Breathe
04.Nowhere, Now Here
05.Far and Further
06.Sorrow
07.Parting
08.Meet Us Where the Night Ends
09.Funeral Song
10.Vanishing, Vanishing Maybe

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB