Főoldal » Hírek, JRock / Visual kei » Mejibray: szünet jövő év elejétől!

Mejibray: szünet jövő év elejétől!

A visuel kei színtéren szinte mindennaposak a feloszlásokról, leállásokról szóló bejelentések, de ezek többnyire kis csapatokat érintenek (akiknek a helyét kb. azonnal át is veszik mások), most viszont az utóbbi jópár év talán legfelkapottabb indies vk zenekara, a Mejibray volt a soros. Mondjuk szerencsére nem feloszlásról, hanem “csak” leállásról van szó, ráadásul nem is azonnaliról, de akkor is, a lényeg, hogy ezzel bizonytalanná vált a zenekar jövője és az egyébként teljesen váratlan bejelentés érhető módon sokkolta a rajongókat. No, de nézzük, hogy pontosan mit is lehet tudni: a zenekar a korábban bejelentetteknek megfelelően befejezi még ezt az évet, amibe beletartozik többek közt egy turné is és a szünet hivatalosan jövő év elejével kezdődik majd… és kb. ennyi. Okokról nincs szó a rövidke közleményben, valamint arról sem, hogy lesz-e még addig valamilyen új megjelenés (mondjuk meglepő lenne, ha minimum egy DVD ne lenne majd az említett turnéról ), azt meg aztán pláne nem tudni, hogy meddig tart majd a szünet és, hogy a tagok folytatják-e majd valamilyen formában a zenélést a leállás alatt is.

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB