Hikki és a japán RnB

A JPop-ot a 90-es években fenekestől felforgató Tetsuya Komuro óta senki sem volt akkora hatással a japán könnyűzenére mint Utada Hikaru... és ugyanúgy mint TK esetében most is nagy vita van arról, hogy ez a változás mennyire volt jó vagy rossz. Na de kezdjük az elején:
Utada Hikaru amolyan csodagyerekként kezdte... New Yorkban született 1983-ban és a zenész szülőknek (apja producer, anyja volt enka énekesnő) köszönhetőena kezdettől fogva világos volt, hogy a ő is ezen a pályán fog elindulni. Kiskorától fogva tanúlt zongorázni, gitározni, énekelni, tíz évesen pedig már saját számokat ír... és mire 12 éves lesz egy kis New York-i kiadónál meg is jelenik első néhány kislemeze Cubic U név alatt, majd jön az első album 'Precious' címen. Habár még kissé kiforratlanul, de itt is jelen van a később védjegyévé vált visszafogott, pop/RnB határán mozgó hangzás.
Ekkoriban költöznek vissza Japánba és itt is megjelenik a Precious, de ez még nem igazán arat nagy visszhangot... nem úgy mint a már saját neve alatt kiadott, 98 decemberében megjelenő, kislemeze, az Automatic. Hikki (ahogy rajongói és barátai nevezik) azonnal a figyelem központjába kerűl az akkoriban elterjedt JPop hangzástól teljesen elütő, egyértelmű amerkai hatásokat mutató számmal. Az Automatic pillanatok alatt a rádiók legfőbb kedvence lesz és végül 98 legsikeresebb számának bizonyul. A második single (Movin' on without you) negyed óra alatt fogy el, az ezt követő 'First Love', ez a fájdalmasan szép RnB ballada, mely egyértelmüen Utada egyik legkiválóbb szerzeménye szintén hatalmas siker.
Ezek után nem csoda, hogy az első nagylemezt hatalmas várakozás övezi és a 99 márciusában, szintén 'First Love' címen megjelenő album minden létező rekordot megdönt Japánban. Öt és fél millió fogy a lemezből csak az első három hónap alatt és ezzel Hikki lesz minden idők legsikeresebb elsőlemezes előadója. Annak ellenére, hogy a lemezen a számok többsége közel sem olyan erős darab mint az Automatic vagy a First Love... Ugyanez volt a probléma a három újabb, szintén elképesztően sikeres, single (köztük a kíváló 'Can You Keep A Secret?') után megjelent 'Distance' című második lemezzel is... habár néhány szám valóban lenyűgöző volt, a dolok többsége meglehetösen egysíkúra és néhol bizony unalmasra sikeredett.
Azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy Utada bebizonyította, hogy sikere tartós és a Distance lett 2001 legtöbb példányban eladott lemez... és természetesen ennek a sikernek hatására elszabadult Japánban az RnB őrület... és éppen ez az amiért sokan nem szeretik Hikaru-t. A japán popzene, habár mindig is hatással volt rá valamennyire a nyugati zene, az évek folyamán teljesen különállóvá és egyedi hangzásúvá vált és az Utada által behozott szinte egy-az-egyben átvett amerikai hangzással ez az integritás kerül veszélybe és a JPop arculata egyszer, s mindenkorra megváltozott.
Sorra tüntek fel az új hasonló stílusú énekesek, zenekarok és ami sokak szerint még aggasztóbb, hogy számos, már hosszú évek óta a csúcson levő énekesnő is bele-bele kóstolt a müfajba, köztük Rina Chinen, Tomomi Kahala és legfőbbképpen Namie Amuro, aki teljesen az RnB irányába fordult (és személyes véleményem szerint összehasonlíthatatlanul jobb énekesnő és sokkal jobban illik hozzá ez a stílus mint Hikkihez)
Természetesen nem Utada volt az első aki RnB-vel kisérletezett japánban ..
Habár sokan úgy emlegetík őt mint a "Japán RnB királynője" ez az igazságtól igen távol áll, merthogy az ő zenéje soha nem volt szintiszta RnB, inkább csak amolyan RnB elemekkel vegyített pop. Ez a cím sokkal inkább megilleti a testvér-duóként indult, de nővére halála óta egyszemélyes projectként működő double név mőgött rejtőző Takako-t. A double (Sachiko és Takako) majd egy évvel Hikki előtt adta ki első kislemezét, azonban ők az RnB sokkal tisztább és keményebb vonalát választották és ezzel a nagyközönséget nem igazán tudták (meg valószínűleg nem is akarták) maguk mögé álítani, ellenben a helyi hip-hop/rap szintéren hatalmas népszerűséget és tiszteletet vivtak ki. Ezt a tiszteletet Utada és követői soha nem kapták meg mert rájuk a hip-hop közönség csak mint szimpla pop-énekesekre tekint. Sachiko '99 májusi halála után Takako majd egy év kihagyás után folytatta a zenélést továbbvive a double nevet és habár azóta felbukkant jónéhány újabb lenyűgözően tehetséges énekesnő (pl. Miss Monday vagy Momoe Shimano) Takako továbbra is megközelíthetetlenül ül JRnB királynőji trónján. A közte és Hikki közötti különbséget amerikai zenei kiruccanásaik  is tökéletesen példázzák: míg Utada az MTV kedvenc Foxy Brown-al készített közös számot a Jackie Chan féle Rush Hour2 filmzenéhez, addig Takako a hip-hop legenda De La Soul egyik számában vendégszerepelt.
Azonban miközben JPop körökben tovább gyürüzik az RnB mánia Utada láthatólag kezd eltávolodni a stílustól. A Distance óta kiadott új kislemezek hangzásban nagyban különböznek a korábbi szerzeményektől és sokkal változatosabb, egyénibb és kiforrattabb zeneszerzőnek mutatják Hikkit. Remélhetőleg a következő június közepén megjelenő lemezt sikerül hasonlóan kiváló szerzeményekkel megtölteni.
És míg Hikaru továbbra is Japán legsikeresebb énekesnője Ayumi Hamasaki mellett, egyre inkább úgy néz ki, hogy ő lehet az elsö a japán énekesek közül akinek igazi esélye van arra, hogy az USA-ban is befusson: A fent említett Foxy Brown-al közös szám az Utadát nem ismerők többsége szerint is a filmzenelemez mesze legjobb dala volt és valószínüleg ennek köszönhetően Hikki nemrég leszerződőtt a Def Jam céghez ami az egyik legrégebbi és legsikeresebb amerikai rap/RnB kiadó... persze az amerikai sikert iletően felesleges találgatásokba bocsátkozni, de az kétségtelen, hogy Japánban Hikki még hosszú ideig megmarad az egyik legmeghatározóbb és legnépszerübb énekesnőnek.