Kezd hasonlítani az élet ahhoz, amilyennek mindig is elképzeltem:
Elkezdtem összerakosgatni az egyetemi órarendemet. Egyelőre hétfő-csüt lesznek óráim. Persze egy halom órának még nincs időpontja és csak valamikor szeptember második hetének végére fog kikristályosodni h akkor most merre hány méter. Az összes tanszéken és minden kihelyezett fityfene épületben lesznek elvileg óráim, általában késő délelőttől késő estig (szerda este 8-ig pl), de mi az nekem.
Pont azokat az órákat nem sikerült most sem bepréselnem amik igazán érdekelnének (újságírás, amerikai indián kultúra, buddhizmus és más vallások) mert vannak olyan órák, amiket kötelező felvenni és természetesen az összeset ütik.
Ezen kívül valószínűleg kedd-csüt esténként héttől fél 9-ig ismét japánra fogok járni, most a Japán Alapítványhoz.
A vidámság itt az h elképzelhető h szept. elsején este 6-tól szintfelmérnek, írásban és szóban, úgy h fél éve japán nyelvkönyv a kezemben nem volt, nem írtam és élőszóban vajmi keveset használtam a nyelvet. Lesz egy hetem átnézni h mire emlékszem.
Az a kisebb gond h 40 ezret honnan veszek a tanfolyamra.
Mindezek mellett még kezdjek el szakdolgozni és éljek meg aludjak úgy általában. Ez kezd egyre érdekesebbnek kinézni.