Aru-chan wrote:
Érdeklődnék h mégis mennyi pénzt rakjak valahogy félre ahhoz h lassan 6 éves gépemet felújítsam/lecseréljem.
Különös tekintettel a következő elemekre:
Ház (minél több működőképes USB kivezetéssel, lehetőleg elöl + szintén elöl mikrofon/headset/fülhallgató kivezetéssel és elég hellyel 2 DVD író-lejátszónak, belül pedig két külön vinyának)
Alaplap (Pentium4-es alá nem adom, de javítsatok ki ha van jobb is már)
Processzor és korszerű videokártya (nem akarom játékra használni a gépet, inkább olyat keresek ami zenéhez és Photoshophoz optimális, illetve amin a szélessávú Chello legnagyobb száll mint a szél)
2 különálló, elég nagy vinyát (mondjuk két 180-asat)
Szeretnék 5.1-es hangrendszert, ehhez nem csak megfelelő videokártyát, de megfelelő hangfalat is (jelenleg egy közel 10 éves párossal nyomatom de az 5.1-hez az már kevés lenne)
Webcamerám, LCD monitorom (17 colos LG Flatron, 3 éves), billentyűzetem (PS/2-es csatlakozóval), optikai egerem (kerek végű csatlakozóval, a nevét nem tudom), tápom, routerem van.
A mostani gépemből sajnos nem sok mindent lehet hasznosítani, mivel a régi alaplap-csatlakozással vannak szerelve, de ami használható, az kiszerelhető belőle.
Vagy lehet h egyszerűbb ha veszek egy teljesen új komplett gépet?
Tanácsokat várok, melyikkel járnék jobban (elsősorban ár szempontjából)?
Ha kész gépet veszek végül, akkor pedig milyen modelleket javasoltok?
Jah, azt nem mondtam h oprendszernek Windows XP legutolsó verzióját kell elképzelni, mert nincs az az isten aki nekem Vistát telepít a nagygépemre.
60 ezer forintért meglepően jó gépet lehet venni mindennapi használatra(nem irodai hanem erős multimédia gépről beszélünk). Most pláne érdemes mert erős a forint illetve most jött ki rengeteg csúcskategóriás cucc így a kissé régebbiek most nagyon nagyon olcsóak.
Én ma vettem konkrét gépet mert vagy 100ezret spóroltam a jelenlegi árviszonyok mellett.
Ha érdekel összerakhatok egy-két konfig ötletet.
amúgy alien computers honlapját nézd az a legolcsóbb.