mandolo wrote:
Dorte: nagyon szépen köszönöm a munkádat^^
Sayu wrote:
Bálint, Dorte: köszi!:D
Nagyon szívesen! ^^
Búú~ megnéztem én is szombat este. ^^
Itt-ott sajnos hallani, hogy Hizumi hangja gyengélkedik, *brand new information* de közel sem annyira, mint a 10. évfordulós DVD-n. Igazából akkor a leginkább feltűnő, ha random ordibál a közönségnek. Néha olyan hangok jöttek ki belőle, hogy megijedtem.

Mindegy, ez semmit nem vont le a koncert értékéből.
Ami nagyon tetszik az előző DVD-khez képest, hogy nagyon jól szólnak a hangszerek
(az én fülemnek legalábbis), a gitárok karcosak, a basszus dübörög, egy élmény hallgatni. *o* Aztán az is tetszik nagyon, hogy készültek felvételek olyan kameraszögből, amit eddig nem nagyon használtak.
Időnként viszont olyan érzésem volt, hogy túl sötét van a színpadon. Mintha kevés fényt használtak volna, vagy nem tudom.

A másik, hogy megint vannak olyan számok, amit úgy vágtak meg, hogy bántja az ember szemét ahogy ugrálnak a képek és villog az egész, mint egy stroboszkóp. o_+
(A LIQUIDIZE-on, az in vain alatt, mindig azt várom, hogy rohamot kapok egyszer +_+) Persze, tudom én, zúzzunk meg minden, de na. :Đ
Egyébként meg imádtam az első kockától az utolsóig, de lesznek szívesek a
Yami ni furu kiseki zongorás verzióját többet nem bevágni kivonuló zenének, mert én még nem sírtam D'espa DVD-n, de most elszorult a torkom, hmpf.
ಠ_ಠ
No, hát én küldöm nekik továbbra is a csít, mert szeretnék még látni/hallani sok ilyen fasszentos koncertet.
