DJ Scotch Egg 2008

DJ Scotch Egg
2008.10.12
Dürer Kert

Az év legelképesztőbb koncertélménye cím vitathatatlan nyertese idén eléggé egyértelműen DJ Scotch Egg fellépése volt, a pár hónap alatt a legfelkapottabb pesti helyek közé került Dürer Kertben. Az addig oké, hogy a breakcore bulik általában is elég súlyos események szoktak lenni, node ez még ennek tudatában is okozott meglepetéseket szép számmal. Node előbb egy kis alapozás... egyáltalán mi is az a breakcore? Meg 8bit? Meg főleg... nintendocore?

Maga a breakcore kb. úgy definiálható, mint az elektronikus zenék punkja. Az a műfaj, ami mindent egybeolvaszt és ugyanakkor mindenből viccet is csinál, leginkább a hardcore techno és a törtütemes zenék hatása érezhető rajta, de előadótól függ, hogy ki mit kever még bele ezek mellé. Lehetnek benne régi diszkóslágerek, klasszikus zene, seggrázós miami bass darabok, grindcore, meg még egy halom egyéb mindenféle (mint azt alább majd láthatjuk), amit szépen fognak és egy hihetetlen tömény, iszonyat magas BPM számon pörgő egyveleggé olvasztanak, teljesen kiszámíthatatlan váltásokkal, szana-széjjel zúzva minden ritmust, ütemet és dallamot. Ennyiből is sejthető, hogy a műfaj nem éppen a mindenki számára fogyasztható zenék közé tartozik, ellenben ha valaki rá tud a dologra hangolódni, annak nagyon szórakoztató tud lenni, nomeg felér egy kisebb fajta adrenalinbombával. A 8bit-es zenék pedig, mint azt a névből is sejteni lehet, a számítógépek hőskorának játék soundtrackjeit haszonsítják újra, vagy kreálnak azokra kisértetiesen hasonló, kedvesen bugyuta kis dalocskákat, mint teszi azt például a japán YMCK is, a nintendocore meg valahol a két műfaj közt van félúton, azaz végülis azokat a zenéket jelzi, ahol a nintendo csipogása találkozik az elborult törtütemekkel.

Az ilyesmi elvetemült zenéknek Japánban, ki tudja miért, Oszaka a központja, onnan származik a szenzációs Ove-NaXx, valamint Marousa is, meg még jópáran, nomeg a DJ Scotch Egg néven ismeretes Shige úgyszintén, aki igaz, hogy már jó ideje Angliában él, de azért hazahúz a szíve, amint mutatja ezt a nyár közepén tartott Osaka Invasion Tour is, amikor az otthoniakkal közösen koncertezték végig Európát. Az a turné sajna hozzánk nem jutott el, viszont Tojás úrnak nem ez volt az első látogatása, mivel pár éve, az azóta sajna bezárt Süss Fel Napban már tiszteletét tette egyszer, akkor éppen egy Overkill néven futó turné keretein belül, pár hasonszőrű európai és amerikai előadóval közösen. Arról a szintén igencsak feledhetetlen estéről itt a soundofjapan.hu-n nem volt beszámoló, ellenben Marvin odaát az LD50-en nagyon szépen, s ékesszólóan emlékezett meg róla.

22:00-23:00 Mesterházy
23:00-23:30 Microbonics
23:30-00:15 The USA Kings
00:15-01:00 Failotron
01:00-02:00 DJ Scotch Egg feat. 666 Cent
02:00- Alkemizt vs. Neckrow

A műfaj legfontosabb hazai támogatója, a már korábban is egy rakat hasonló bulit leszervező Fuck To The Music booking (ami egyébként a dobos, megsatöbbi Pándi Balázst takarja) hozta össze ezt az estét is, ahol a központi alak Scotch Egg volt, de rajta kívül még egy halom hazai és egy másik külföldi fellépő is színesítette a kinálatot. Mivel a program szerint a főprodukció csak éjjel egy körül kezdődött, ezért mi sem igazán siettünk az odéréssel és valamikor

fél tizenkettő fele futottunk csak be, de végülis sokról nem maradtunk le, csak az estét nyitó Mesterházyról, de őt pár héttel korábban amúgyis láttam Squarepusher előtt/után is. Ekkor jártam először a nyáron, egy régi egyetemi épületben nyitott Dürer Kertben, ami, nevével ellentétben, közelsem csak a szabadtéri részből áll (ami csúnya is lett volna így december közepén), hanem bent is van egy jókora aula, plusz két terem. A kisebb olyan 150 fős lehet, a nagyobb ellenben szép tágas, ahol simán elfér töbszáz ember is, vagyis úgy néz ki végre van egy hely ami pótolni tudja a

bezárt és lebontott Kultiplex igencsak fájó hiányát. Végülis az egyszemélyes Microbonics live actjának végét sikerült elcsípni és azonnal éreztük, hogy ez egy nagyon nem egyszerű este lesz. A folyamatosan változó, hardcore techno alapokat és random püttyögéseket keverő nintendocore őrület már maga mellbevágó élmény volt, az egyik első ember pedig akit megláttunk bent, egy gumicsirkét lóbáló, fényvisszaverős mellényt és símaszkot viselő, vadul pogózó alak volt, körülötte pedig néhány nagydarab, kopasz nyomta a tipikus, ugrabugrás, lépegetős hc techno bulikon elterjedt táncit, ami olyan benyomást kelt, mintha valami világvégi, lakodalmastechno mulatságon készült videót néznénk kb. tízszeres sebességre felgyorsítva.

Vagyis az alaphangulat eléggé pillanatok alatt

meglett, de az ezután következő The USA Kings még így is abszolúte felkészületlenül ért minket. A nevükhöz méltóan a tengerentúlról, egészen pontosan Dallas-ból érkezet társaság valami olyan szintű szétzúzott, suttyódiszkó örületet nyomot le, amihez foghatót sem láttam még soha. Nagyjából minden előkerült, ami a Eurodance korszak legeslegaljához tartozott, a Captain Jack-től, Scatman John-on át a 2Unlimited-ig, de látványosan rákészültek az itteni fellépésre is, mert szép számmal bukkantak fel az elképesztő egyvelegben a magyar pop legordenárébb szégyenfoltjai is, plusz melléjük jópár lakodalmas borzalom. Mindez követhetetlen tempóban, szana széjjel töredezve, brutális

ütemekkel megsegítve, két megtermett, amerikai zászlóból készült maszkot viselő alak előadásában, akik előtt két USA Kings Security feliratos pufidzsekit és símaszkot viselő biztonságiőr termetű illető tüsténkedett üvöltöző, hadonászó látványelemként. Szavakkal szinte leírhatatlan volt az összhatás, de kétségtelenül lehengerlő, valamint nehezen értelmezhető és feldolgozható élmény volt. Ezek után az 8bit vonalat képviselő hazai Failotron egészen visszafogottnak tünt, habár egyébként annyira nem volt az ő sem, de annyi kétségtelen, hogy az ővé volt az este legkönnyebben befogadható produkciója. Nagyon jól összerakott számok, torzított és megeffektezett Nintendo alapokkal, korrekt kis háttérvetítéssel kiegészítve, nagyjából háromnegyed órában. Ez az egész 8bit dolog, pár kivételt leszámítva nem igazán az én stílusom, de ez ennek ellenére nagyon tetszett, csak a színpadi rutin hiányzott még egy kicsit, nomeg a mikrofont annyira nem kellett volna erőltetni, de végülis ez legyen a legnagyobb baj.

Az est fénypontja a csúszások miatt kis késéssel, negyed kettő körül bukkant fel a színpadon, a pultra felhalmozott kütyüi mögött

(melyek közt egy kis szinti, egy laptop, egy termetes keverő és egypár effekt mellett ott figyelt vagy öt-hat szürke kis Nintendo Game Boy is) és megkezdődött a bő háromnegyed órányi elképesztő ámokfutás. Scotch Egg cuccai a lemezein is eléggé súlyos élményt jelentenek, de azért ott, egy-két kivételt leszámítva (Scotch Hausen, Scotch Bach, nomeg a klasszikus Scotch Chicken... és igen, majd minden számcím a Scotch EzMegAz sémára épül) annyira mégsem emlékezetesek, élőben ellenben olyan, mint valami bazinagy úthenger amely kedélyesen tarolja le az útjába eső emberek hallójáratait. A két évvel ezelőtti pesti látogatásakor még dögivel voltak innen-onnan átvett számrészletek a törtütemek káoszába vegyítve, most ellenben ezekből már jóval kevesebb jutott, viszont maga a zene, amellett, hogy megmaradt ugyanolyan kaotikusnak és súlyosnak, amilyen volt, sokkal átgondoltabb és kidolgozottabb lett és nekem így speciel még jobban bejött, mint az a bizonyos Süss Fel Napos liveact, pedig azért az is

igencsak maradandó élmény volt. Ami viszont megmaradt, azok a grindcoreba illő, torzított üvöltözések, nomeg a rövid kis, igencsak tört angolsággal lefolytatott párbeszédek a közönséggel. Az egész produkció egy majdhogynem egybefüggő, folyton változó, iszonyat tömény, de ugyanakkor mégis megunhatatlan, nomeg végtelenül szórakoztató zaj- és ritmusáradat volt, az igencsak vegyes közönség (a már említett elvetemült hardcore rajongókon kívül volt ott minden a tipikus bölcsész arcoktól kezdve, a művészlelkeken át a rockerekeig és mindenféle különcökig), pedig vérmérsékletének és stílusának megfelelően tombolt, így a színpad előtti részben a veszett headbangtől, a pogón át a továbbra is roppant vicces hc ugrabugráig volt minden, amit el lehet képzelni. Az utolsó pár percre beszállt Pándi is dobokon és egy ideig duóban nyomták, ami szintén baromi jól sült el, csak rövid volt sajna. Elvileg lényegesen hosszabb lett volna ez a rész (a flyeren is a Scotch Egg neve mellett látható 666 Cent természetesen

Pándit takarja), de mint kiderült az éppen akkoriban tomboló nyamvadt reptéri sztrájk miatt Mr. Egg gépe csak jókora késéssel futott be,

így nem volt idő összepróbálni a dolgokat. A végére még kaptunk néhány percnyi ráadást, amit Shige, a kellemes karácsonyi hangulatot megelőlegezve télapósapkában nyomott végig, majd átvették a terepet a helyi DJk (akik inkább hc techno vonalon mozogtak, néhány annyira régi darabot is előtúrva, amiket még én is ismertem, pedig hosszú évekkel ezelőtt elvesztettem a fonalat a műfajjal kapcsolatban), az egyébként hihetetlenül kedves kis szakállas japán úriember pedig rögtönzött merch pultot nyitott a színpadon, ahol a készlet a legutóbbi lemezének CD és bakelit verziójából és az ahhoz készült pólóból állt.

Egész egyszerűen hibátlan volt az egész este, a fellépők is, a helyszín is, negatívumként max a Dürer elképesztően tapló biztonsági őreit, nomeg a közönség egy-két igen bunkó tagját lehetne emlegetni, de erről a szervezők aztán már igazán nem tehetnek. Egyébként ránézésre szerintem olyan kétszáz ember lehetett ott és remélhetőleg eléggé sikeres volt a dolog ahhoz, hogy legyen folytatása, akár japán fellépőkkel, akár nélkülük (mondjuk egy Ove-NaXx live act azért nem lenne rossz dolog), nomeg a most csak amolyan izelítő szinten látott Scotch/Pándi duót is jó lenne valamikor úgy látni, ahogy el volt tervezve eredetileg, a reptér meg monnyonle.