Főoldal » Interjúk

Rózsák, reneszánsz és reinkarnáció! – exkluzív Versailles interjú

A Versailles tavaly többévnyi szünet után állt újra össze, hamarosan pedig európai turnéra indulnak (turnédátumok a poszt végén, de korábban is írtunk a koncertekről itt), szóval volt miről kérdezni őket a tavaly év végén összehozott emailes interjúban… újrakezdés, a nemrég megjelent Best Of album, a Versailles melletti egyéb prokejtek. A válaszokat már angolra... 

FEMM interjú, avagy a táncoló kirakati bábuk esete a JPop-al

A FEMM kétségtelenül az utóbbi évek egyik legérdekesebb JPop jelensége: az egyéni hangzású electro-pop zenéjük, melyet többek közt egy csipetnyi hip-hop hatással is vegyítenek (amihez újabban jön még egy adagnyi retrós érzés is) már önmagában elág ok arra, hogy érdemes legyen megismerkedni velük, de ami igazán kiemeli őket az átlagból, az az eléggé sajátos háttérsztori,... 
Tags: , , ,

Csajrock, Európa és évforduló! – exkluzív Scandal interjú

A Scandal, mely immár hosszú évek óta birtokolja a “Japán legnépszerűbb csupalány rockzenekara” címet még szeptemberben indult minden eddiginél hosszabb európai turnéra, melynek során összesen tíz városba látogattak el. Az alábbi emailes interjút pedig, melyben sok minden más mellett szóba kerültek a legutóbbi kiadványaik, feldolgozás zenekarok, a dalszerzés,... 
Tags:

Girugamesh utolsó napjai – interjú

Egy zenei interjúban megvannak a standard kérdések, melyek szinte mindig előkerülnek: hatások, a csapat története, a zeneszerzés menete, tervek, stb. Most azonban ezek kiestek, részben mert már el lettek lőve az előző, 2011-es interjúban, részben pedig azért, mivel nem sokkal a turné előtt a zenekar tagjai bejeletették, hogy tizenkét év után feloszlik a Girugamesh, így a közös... 
Tags:

Satsuki: exkluzív interjú a Mondocon sztárvendégével!

A Tavaszi Mondocon sztárvendégeként Budapestre érkező Satsukival a hosszú, az új dupla albumot bemutató európai turnéja előtt hoztunk össze egy emailes interjút, melyben többek közt karrierjéről, Európához fűződő viszonyáról, nomeg persze a friss lemezről kérdezgettük. (English version.) SoundOfJapan: Tudnál nekünk mesélni egy kicsit a karriered kezdeteiről? Annak idején,... 
Tags:

Satsuki: exclusive interview

Before his current tour and his concert at Mondocon in Budapest, promoting his new double album, we arranged and email interview with Satsuki, asking him about his career, his connection to Europe and of course, his latest release. (Magyar verzió itt.) SoundOfJapan: Could you please tell us a bit about how did your music career start? You became a well known singer during your time with Rentrer... 
Tags: ,

Kusza rock és eklektika: exkluzív interjú a Tricot tagjaival

A meglehetősen egyedi, komplex ritmusokat finom pop hangzással vegyítő csupalány japán Tricot trió hamarosan (március 20-án) Budapesten lép fel az A38 színpadán és ennek apropóján kérdezgettük őket többek közt a zenéjükről, a dobosaikról, a korábbi, 2014-es VOLT fesztiválos fellépésükről és az azóta megjelent új lemezükről. Engish version Nagyon eklektikus zenét... 

Jumbled rock & diversity – an exclusive interview with Tricot

Tricot, the Japanese all-girl trio that mixes complex, irregular rhythms with a soft, pop sound will play in Budapest on the 20th of March, 2016, so we did an email interview with them, asking them about music, drummers, their previous concert in Hungary in 2014 and the album they released since. Magyar változat Your music is quite eclectic, but people usually put you in the ‘math rock’... 

A Wild Style-tól a Butterfly Effectig – DJ Krush interjú, 2015.11

A budapesti fellépés előtt volt szerencsém leülni DJ Krush-al egy bő negyed órára, beszélgetni aktuális és régmúlt dolgokról. Ahogy a koncertet beharangozó cikkben is szó volt róla, Krush 11 év után jelentkezett nemrég új nagylemezzel és a Butterfly Effect pont ott folytatja, ahol az elődök abbahagyták: igazi, esszenciális, hol kisérletibb, hol populárisabb irányokba elhajló... 
Tags:

From Wild Style to Butterfly Effect – DJ Krush Interview, 2015.11

DJ Krush finally released his new album, Butterfly Effect 11 years after Jaku, his previous one, so when he returned to Budapest during the album’s tour on the 19th of November, 2015 and I got the chance to do an interview with him before the show we had a lot of topics to cover. But we also had a tight time limit, so I wanted to squeeze in a few questions about everything: the new release, the... 
Tags:
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB