Danger (FR), Fine Cut Bodies,
Bergi & Svindler, Max Factor
Ez amolyan igazi meglepetésbuli volt: még valamikor
áprilisban szúrtam ki a Lowbrowsék myspace oldalán a május közepi
európai turnédátumokat, de az első lelkesedés hamar lelohadt, miután
láttam, hogy semmi igazán közeli fellépés nincs tervbe véve, kivéve
maximum Zágrábot, ami meg azért mégsincs olyan közel, meg egyébként is
ehh. De azért persze vissza-visszanézegettem, hátha felbukan valami
újabb időpont, de csak nem változott semmi. Aztán május 18-án befutott a heti
A38-as hírlevél és mi van benne? Szombaton The Lowbrows a hajón. Persze
csak néztem, hogy node ez meg hogy, szóval gyorsan
átklikkeltem myspacere, de ott aznapra még mindig egy moszkvai buli volt
beírva, a francia Danger oldalán pedig, akivel közösen ment a turné,
üres volt szombat. Vagyis esélyes, hogy valami olyasmi lehetett a dolog
hátterében, hogy a tervezett, de végül elmaradt orosz
kiruccanás helyett szervezte nekik be a pesti kitérőt az utolsó
pillanatban a Monkey6 csapata, akiknek az A38 tetőteraszán amúgy is lett volna egy bulijuk aznap.
No, de ez nem is olyan fontos, a lényeg annyi volt, hogy: The Lowbrows
Budapesten! És, hogy ez miért annyira jó? Azért mert sokféle japán
előadó járt már nálunk, de az ottani klubéletet az utóbbi egy-két évben
leginkább meghatározó electro színtér képviselői közül eddig még senki nem
keveredett el mifelénk és
kezdésnek ráadásul rögtön a legjobbat kaptuk. A The Lowbrows 2008-ban
bukkant fel és elképesztő sebességgel kerültek a figyelem középpontjába
pár saját számnak, remixnek és az akkor még Japánban újdonságnak számító
stílusuknak köszönhetően, amit rajtuk akkoriban szinte csak a másik
úttörőnek számító csapat, az 80kidz képviselt odaát. Még abban az évben,
decemberben kijött a debütlemezük, a For Whom The Bell Tolls és
hamarosan Yeah! név alatt saját partyszériát is indíthattak Tokió egyik
legtrendibb helyén, a Club Asia-ban. A csapat női fele, Emi csak a
zeneszerzésben vesz részt aktívan, élőben csak a ritka live actek
alkalmával bukkan fel, szóval a hamar elhíresült DJ szettekért a másik
tag, Chaki a felelős és Európába is ő látogatott el.
A buli eredetileg a tetőteraszon lett volna, de végül a kitartóan vacak
idő miatt lekerült a lenti részbe (emiatt részünkről szerencse, hogy az aznapra
eredetileg odaszervezett hip-hop koncert elmaradt), ami azt jelentette,
hogy habár így a kellemes, open-air hangulat kimaradt, a buli, a fenti,
igencsak limitált hangtechnika helyett megkapta az egyik legjobb hazai hangcuccot, ami azért
közelsem volt egy rossz dolog. A hazai fellépőkkel kapcsolatban igazából
nem voltam képben, de kis utólagos kutakodás alapján sikerült belőni,
hogy az estét Max Factor kezdte, majd a Bergi & Svindler páros
folytatta. A nyitás utáni nagyjából egy órában, míg ember se nagyon volt, még relatíve lazább
zenéket válogattak, aztán idővel egyre inkább kezdtek előkerülni a súlyosabb
partydarabok is. Az ilyesmi bulik törzslátogatói mellé egész népes kis
társaság gyűlt össze a fórumos gárdából és a saját bulik közönségből is,
node ez nem is csoda, mert a Lowbrows már egy ideje eléggé masszív
közkedvencnek számít mifelénk is.
Valamikor tizenegy után páran kiugrottunk kaját keresgéli a környéken és
a nagyszerű, jó hírű ZP mellett sikeresen egy kisebb csetepatéba
keveredtünk, de végül szerencsére sikerült épségben visszakeveredni a
hajóra.
Ekkor még mindig bőven a Monkey6-es páros volt a pultok mögött és
végül egy óra
körül bukkant fel a színpadon... Pókember. Azaz kezdődött az est fő
attrakciója, a live-act, főszerepben a Danger név alatt futó, francia
Franck Rivoire-al, aki a Pókember fekete rucijához valószínüleg még
véletlenül sem csak véletlenül hasonlító maszkban ugrált
hatalmas lelkesedéssel a kütyüi mögött és tolta a mostani trendekhez
képest meglepően old-school, néha már-már a nyolcvanas éveket idéző
electrót. Fura volt egyébként ilyeneket hallani így, nagyobb
mennyiségben, annyira nem divat mostanságban ez a hangzás, amiről
időnként inkább
ugrott be a Jean-Michel Jarre féle szintiakrobatika (minusz a rá
jellemző giccsfaktor),
mint bármi ami manapság menő a klubbokban, de talán pont ezért is hatott
olyan érdekesnek és különlegesnek az egész. Nomeg azért azon a hangerőn
iszonyat partyhangulatot csináltak az egyébként is feelinges, de a
myspace-en levő számok alapján annyira nem bulizós zenék. Erre még
rásegített a telitalálat vetités is, amiben
volt minden tomboló Godzillától Superman pólós, táncikáló Che Guevaráig
minden (és ami esélyes, hogy valamelyik hazai vizuálbrigád munkája volt,
habár erről nem találtam infót sehol). Az emberünk egyébként nem csak,
hogy maszkban, de mellé kesztyűben és pufidzsekiben nyomta le és ugrálta
végig az egész bulit, ami azért így nyár közepén, az összegyűlt egész
masszív kis tömeg miatt is kicsit katlanszerű hajóbelsőben nem gyenge
mutatvány volt.
Chaki végül kicsivel kettő után bukkant fel a színpadon és kockás
ingjében és félretolt sapkájában átvette a terepet. Köszönhetően annak,
hogy tavaly nyáron, a Yeah! június végi
felvonásán egyszer már volt szerencsém látni őt DJként, nagyjából tudtam,
hogy mire lehet majd számítani tőle: a legjobb fidget house és electro
zenékre. És nem is okozott csalódást, simán vette át a stafétát a
franciától és pörgette fel még jobban a közönséget. Habár eleinte néha
még olyan volt, mintha kicsit bizonytalan lenne, hogy mi lesz a reakció,
de amikor látta, hogy a közönség maximálisan vevő a zenéire, hamar
elengedte magát és onnantól kezdve már látványosan élvezte ő is a bulit.
Ahogy várható volt, stílusilag tényleg megmaradt majd' végig a
fidget+electro iránynál, de azért becsúszott pár kitérő is, mint példul
a szintiszta old-school diszkóhangzást megidéző Duck Sauce féle Anyway,
meg még egy-két hasonló finomság. Szóval kellően változatos, meg úgy
általában szenzációsan jó volt az egész szett, simán bizonyította, hogy
nem csak üres hype az ami kialakult a Lowbrows körül odaát, Japánban. És
a végén jött csak az igazi csúcspont: a két legnagyobb aktuális tokiói
klubfavorit, a Dexpistols féle Bird Of Paradise és egy saját track, a
zseniális Papa's Got A Brand New Pigbag átdolgozás egymás után. Sejthető
volt, hogy nagyrészt nem saját zenéket fog játszani, de abban azért
majdnem biztos voltam, hogy a Pigbag remake (ami egy nyolcvanas évek
eleji post-punk klasszikus átértelmezése) befigyel majd előbb utóbb,
node a Dexpistols darab teljesen váratlanul ért, de ennél a párosnál
tökéletesebb befejezést nem igen lehetett volna taláni. Mondjuk ezek
után volt még egy szám (ami iszonyat ismerős volt és azóta sem tudok
rájönni, hogy mi volt az), de az már inkább azzal telt, hogy a többi
DJvel közösen ünnepeltek a színpadon, plusz Chaki csináltatott magáról
egy közös képet a hazai hardcore rajongói bázis végig feltünően lelkesen
kalimpáló tagjaival és ezzel vége lett az egy órányi Tokyo flashback
csodának... csak, hogy a Fine Cut Bodies egyszemélyes különítménye
valami brutálisan súlyos dubstep cuccokat a nyakunkba szakajtva vigye
tovább a bulit.
Ez volt egyébként Chaki első kiruccanása Európába és a rövid, de eléggé
változatos helyeken folyó, még a pont filmfesztiváltozó Cannes-t is
útbajtő turnénak a pesti volt a záró állomása. A beszámolók nagyon úgy
tünt, hogy szerencsére eléggé jól sült el az egész tengerentúli kaland,
szóval remélhetőleg nem utoljára láttuk errefele játszani. Főleg, hogy
az ezekben a stílusokban is egyre erősebb japán klubszíntér nem igazán
kap sok figyelmet ideát és még pár ilyen turné ezen esélyes, hogy sokat
segítene.