|
| A Moi Dix Mois a 2001 decemberében
feloszlott Malice Mizer gitárosának, a (többi volt zenésztársához hasonlóan)
különcségéről közismert Mana-nak új, tavaly nyáron indult projectje. A most
megjelent első album előtt csak a novemberben megjelent Dialogue Symphonie kislemez,
valamint a zenekar első, július végi koncertjének neten keringő mp3 verziója
alapján lehetett sejteni, hogy milyen lesz a Dix Infernal hangzásvilága. Annyit azonban
már ennyiről is lehetett érezni, hogy a volt tagok közü Mana halad tovább leginkább
a Malice által megkezdett vonalon, elsősorban a Beast of Blood/Gensou Rakuen tipusú
dalok hangzását továbbfejlesztve. A rajongók legnagyobb örömére a Malice Mizer szerü hangzás az egész albumra jellemző, ráadásul a Beast of Blood tipusú dalok mellé a zenekar más korszakai is felidéződnek.. több szám mintha az utolsó, Klaha-val készített lemezről a Bara no seidou-ról maradt volna le, míg más dalok a klasszikus Gackt-os időkre emlékeztetnek inkább. Ellentétben azonban a Malice Mizer-el ahol minden a tagok közös munkájának eredménye volt, a Moi Dix Mois-ban Mana-é a totális kontrol. Az összes számnak ő írta a zenéjét és szövegét is, tőle származik a koncepció, a kosztümök, ő hangszerelt és programozott mindent, no meg persze a producer is ő volt. Olyannyira ki van emelve a project feletti mindenhatósága, hogy a másik két tagról gyakorlatilag semmit sem lehet tudni. A basszusgitáros Kazuno és az énekes Juka (aki hang szempontjából mintha Gackt és Klaha mutáns kereszteződése lenne) Mana sötét köpönyege alól, a semmiből bújt elő.. habár bizonytalan találgatások vannak, igazából senki sem tudja kik ő valójában. De ez is csak hozzáadódik a Moi Dix Mois-t körüllengő titokzatos atmoszférához, ami oly különlegessé teszi a zenekart. A lemez egyetlen nagyobb hibája a dobhangzás... mert
habár Tohru, a Jils-ből érkezett session dobos, egyébként érti a dolgát, de most
ebből igen keveset csillanthat meg, mivel szinte végig a black metal csapatokra
jellemző kétlábdobos darálásra korlátozódik a tevékenysége. Ez még igazából
nem lenne baj, a probléma inkább az, hogy míg a black metal-ban ez a zene szerves
része, itt sokszor zavaróan elüt a környezetétől és megbontja a számok egységes
hangzását. Valószinüleg ennek köszönhető, hogy sokan mondták a Dix Infernalról,
hogy túl egyhangú és ezáltal unalmassá válik, pedig a változatosság megvan, csak a
folyamatosan dübörgő, ráadásul némileg túlkevert dobáradat mögött időnként
elveszik a háttérben. Összeségében, hibái ellenére is nagyon jó kis album, annak ellenére, hogy kissé hiányzik belőle a Malice-re jellemző kisérletező hajlam méltó folytatása Mana életművének. A legfrissebb hírek szerint pedig a mostanában tartott koncerteken már játszanak egy új számot is tehát remélhetőleg hamarosan érkezik a folytatás is. 01.Dix Infernal |
