Dir en grey Dum Spiro Spero 2011, Sony / Okami |
| A Dir en grey zeneileg hatalmas utat tett meg a '97-es indulása óta; akkor,
éveken át tökéletesítgetve a tudásukat, végül, a Gauze idejére a korszak
legesszenciálisabb visual kei csapatává váltak, viszont már a következő
albumon, a 2000-ben kiadott Macabre-n elkezdtek lassan távolodni ettől a
zenei világtól. Ez a távolodás lemezről-lemezre egyre markánsabb és
nyilvánvalóbb lett, egyre nagyobb szerepet kaptak a nu-metal és extrém metal
elemek, a brutális, néhol már túlzottan is kaotikus zúzdába torkolló számok,
a régi, vk színtérre jellemző megoldások pedig idővel teljesen kikoptak,
amivel egy időben persze kinézetileg is drasztikusan megváltoztak és a
jelmezek helyét pár furcsa kitérő után végleg átvették a bőrkabátok és
hasonló hagyományos rocker kellékek. Ezekkel a változásokkal végül odáig mentek, hogy a szimbólikusnak s tekinthető, 2004-ben DVD-n is kiadott Blitz 5 Days koncertsorozattal, ahol gyakorlatilag az összes addigi számukat lejátszották, végleg lezárták azt a korszakot és a következő évben megjelent Withering to Death után jó időre teljesen kiszorult még a koncertekről is a korai évek zenei termése. És a Gauze utáni, sok szempontból amolyan útkeresésnek is felfogható periódus után pont a Withering volt az az album, ami végre újra igazán egységesnek tünt, mintha végre tisztába jöttek volna magukkal és eldöntötték volna, hogy mi az amit csinálni szeretnének, mi az a zenei irány amit követni akarnak. Az ezutáni két albumon (The Marrow Of A Bone - 2007 és Uroboros - 2008) ez, az atmoszférának egyre nagyobb szerepet adó, egyre komplexebb és kisérletezőbb fajsúlyos metal volt az, amit egyre tovább csiszolgattak és fejlesztettek és ennek az útnak most, a Dim Spiro Spero*-val értek a végére. Az augusztus elején megjelent album annyira masszív, annyira homogén zeneileg, hogy gyakorlatilag teljesen értelmetlen külön, számonként elemezgetni, még a korábbi kislemezes dalok is olyan észrevétlenül olvadnak bele a környezetükbe, hogy nem lehet máshogy tekinteni a lemezre, mint egy kerek egészre, ahol az egységes, de mégis végig változó, az agyatlan zúzástól (pl. Decayed Crow) a Lotus féle visszafogottabb pillanatokig terjedő hangzásvilágnak és az egészet körbelengő baljóslatú, de mégis szépséges atmoszférának minden alá van rendelve. Az utóbbit tovább erősíti az Uroboros után itt ha lehet még erősebben jelen levő, mitológiát és ősi vallásokat körüljáró tematika, nomeg persze Kyo sokszor egyre inkább nem evilági hangja, amivel néhol tényeg hihetetlen, hogy miket művel. A kérdés az, hogy innen merre tovább? A Withering óta követett zenei irányból ennél többet nem igen lehet kihozni, a Dum Spiro Spero olyan szinten tökéletes beteljesítése az eddigi útnak, aminek a túlszárnyalása gyakorlatilag képtelenségnek tűnik. Emiatt az elkövetkező időszakban különösen izgalmas lesz megnézni, hogy merre haladnak majd tovább, megpróbálnak újítani, esetleg új elemeket beemelni a zenéjükbe, vagy pedig nekiugranak a lehetetlennek látszó feladatnak és ezt az irányvonalat folytatva igyekeznek majd valami ennél is komplexebbet, monumentálisabbat összehozni. *latin közmondás, szó szerint "Amig lélegzek, remélek", a bevett magyar fordítás szerint pedig "Amig élek, remélek".
01.kyoukotsu no nari |
Limited
Editon: