Bathtub Shitter

XMAS

2005-12-xx / Tumult

5" CD single

A japán grind-core színtér egyik legismertebb és legkülönlegesebb bandájának számító Bathtub Shitter nem sokkal második nagylemeze, a Dancehall Grind előtt jelentette meg ezt az 5"-es CD kislemezt az amerikai Tumult kiadónál, melyen a rájuk jellemző kedves, szeretetteli és legfőképp izléses módon emlékeznek meg mindenki kedvenc ünnepéről, három kellemes karácsonyi dal keretein belül. A zenekar, mely a nevéhez (a kádbaszaró) híven legtöbb számában az emésztés és az azt követő folyamatok témakörét járja körül itt sem hazudtolta meg magát. A háromszámos single nyitódarabja a Brown Santa, vagyis Barna Mikulás, már címében is tökéletesen ötvözi a ünnepi hangulatot a zenekar megszokott témáival, csakúgy mint a következő szám a Holy Shit (szent szar), míg a záródarab egy közkedvelt karácsonyi dalocska szétzúzott átdolgozása. A kiadvány koncept-jellege mindenhol érezhető: a boritórol a BS emblematikus figurája tekint le ránk, a témához illően Mikulás-kosztümben, újját a megszokott irányba pózicionálva, háttérben karácsonyfával és robbanásszerűen túlcsorduló wc-kagylóval.

Azonban bármennyire is zseniális a koncepció, maguk a számok sajna közelsem ilyen emlékezetesek. Egy átlagos grind bandától még elmennének, azonban a Bathtub Shitter egy sor kiemelkedően jó kiadványt tudhat a háta mögött, melyekben a saját, összetéveszthetlenül hisztérikus stílusukkal feszegették a műfaj korlátait. Ezek ismeretében különösképpen úgy hangzik a kislemez anyaga, mint amit egy óra alatt rutinból dobtak össze, de azért persze itt is megvan minden amiért annyira lehet szeretni az elvetemült wc-rajongókat: brutális zúzás, teljesen váratlan dallamos, de totál dissszonáns kis kiállásokkal tarkítva és persze mindez megfejelve az énekes és zenekarvezető Masato jellegzetes hörgésével és sikitozásával. Kár, hogy ilyen felemásra sikeredett az anyag, mert az alapötletből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni. Mindezek mellett a maga módján szórakoztató a kislemez, de mivel nem hozza a régebbi BS kiadványok szinvonalát, így igazán csak a zenekar elvakult rajongóinak ajálható.

01.Brown Santa (acapella version)
02.Holy Shit
03.Little Drummer Boy