Nippon
Groove
On Tour!
2012 június 15 - 21:00
El Inferno Club (Pécs, 7621,
Király utca 2.)
DJk: Case & Ji-chan
Igazából ötletként már régebben is
felmerült, hogy a Nippon Groove / Nippon Shoxx bulikat egyszer-egyszer
le lehetne vinni vidékre is, csak nem nagyon tudtuk, hogy merre
próbálkozzunk. A vidéki klubbokat nem nagyon (nagyon nem) ismerjük, igazából az egyetlen, amiről
tudtuk (a jópár ott tartott LD50-hez köthető bulinak köszönhetően), hogy
hasonló jellegű, mint a Yuk, az pont a pécsi El Inferno volt (ami
régebben Toxic majd Inferno néven futott), de valahogy sose jutottunk el
addig, hogy utánakérdezzünk, hogy őket érdekelne egy ilyen buli ott lent
a délvidéken: Azonban végül, ennek ellenére is egymásra
találtunk szerencsére, amikor is az egyik Shoxx alatt megkeresett minket a klub
éppen a Yukban tartózkodó tulaja és megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk lemenni
egyszer egy amolyan próbabuli szerűség kedvéért? Mondtuk, hogy persze,
hát hogy a fenébe ne volna! Ezzel el is dölt a dolog és innentől kezdve
már gyorsan ment minden, még a dátumot is belőttük még ott helyben.
Ez még valamikor kora tavasszal történt, szóval
volt bőven idő a behirdetésre és az előzetes visszajelzések is
meglehetősen jók voltak. Persze ennek ellenére nem igen tudtuk, hogy
mire is számítsunk. Azt tudtuk, hogy szoktak lejárni olyanok is az
Infernóba, akiket érdekelnek ezek a zenék, plusz a pesti
törzsközönségből is tudtunk pár emberről aki arrafele lakik, node ennek
ellenére persze nagyon nehéz volt még megtippelni is, hogy mennyien
leszünk, vagy, hogy hogy fog elsülni az este. Végül azonban bő száz embe
jött le, ami nagyon jó, kicsit több is, mint amire előzetesen
tippeltünk, nem hittük volna, hogy ennyi embert érdekelnek ezek a zenék
arrafelé, tehát ez abszolút pozitív csalkódás volt.
Mikor
késő délután leértünk Pécsre, alig találtuk meg az egyébként a város
abszolút központjában, a legfontosabb sétálóutcában található klub
bejáratát, amit nyitás előtt szinte képtelenség kiszúrni, úgy be van
ékelődve egy fagyizó és egy McDonalds közé. Mikor végre ráakadtunk,
Ji-vel lementünk felmérni a terepet és elégedetten hümmögtünk: az El
Inferno jellegzetes, jobbfajta underground klub, tipikus boltíves
pincehelyiségben, lent, a lépcsővel szemben a bárpult, jobbra a terem,
ahova koncerteknél szerintem kb. 300-an férhetnek be, balra pedig a kb.
ugyakkora ücsörgős-dumálós szekció. A hangcucc is korrekt volt, habár
ott voltak némi gondjaink, mert annyira vadonat új volt, hogy mi
próbáltuk ki először élesben és emiatt eléggé nehezen sikerült úgy
igazán jól belőni, de aztán csak sikerült megoldani ezt is.
Amikor nyitás előtt bóklásztunk a környéken, már akkor is láttunk jópár
embert, akikről látszott, hogy az NG a célpontjuk és igazából már itt
kezdődtek a különbségek a pesti bulikkal: régen itt is megvolt ez, hogy
sokan már nyitás előtt ott türelmetlenkedtek a kapu előtt, hogy mikor
lesz már kezdés, aztán ahogy az érdeklődés növekedésével egyre
gyakoribban lettek a bulik, ez úgy lett egyre kevésbé jellemző, helyette
közelebb kerültünk a más jellegű partyknál megszokottakhoz, vagyis, hogy
nyitás és kb. éjfél közt szépen fokozatosan gyűlik össze a tömeg (nem is
csodálkoztunk, hogy a pesti bulikba is lejáró emberek ide is szépen
kényelmesen, később érkeztek csak meg. :D). Itt viszont láthatólag
nagyon nagy volt a lelkesedés és izgalom, a "nehogy lemaradjunk
valamiről" érzés és ez, a régi bulikra jellemzőbb hangulat igazából
végig megmaradt.
Sokan
szerintem először voltak ilyesmi helyen, legalábbis az elején mintha
lett volna egy kis "huhh, most akkor ugye el kellene kezdeni táncolni,
bulizni?" tipusú bizonytalanság a levegőben, de aztán egy idő után,
ahogy egyre többen lettünk beindultak a dolgok és végig maradt a nagyon
jó hangulat, az érezhető őszinte lelkesedés a zenék iránt,
sikongatással, ugrabugrálással és minden egyébbel. A pesti bulik is
nagyon-nagyon jók, de mostanra, a hosszú évek alatt sok minden változott
a régi állapotokhoz képest, a nagyobb tömeg, az összeszokott társaság, a
kialakult szokások miatt nagyon más a hangulat, ez a party viszont a
korai évek emlékeit hozta vissza, amikor még kicsi és nagyon
alakulófélben levő volt a színtér és amikor a jó esetben is csak
negyedéves sűrűség miatt minden egyes party várva-várt hatalmas
eseménynek számított.
Vagyis míg a közönség láthatóan (és a helyi és utólagos visszajelzések
alapján is) nagyon jól érezte magát, addig nekünk amiatt is volt nagy
élmény az este, mert kicsit olyan volt az egész, mint valami időutazás.
De persze ez az időutazás a zenei felhozatalra nem volt igaz és
természetesen elsősorban a mostanság legfelkapottabb számok mentek,
felváltva a rock és a pop zenékkel (reméljük sikerült jó eltalálni az
arányokat). A pesti bulikban megszokott zenei kalandozások és az ezen
belül bejáratott party-favoritok (Dex, Ajapai, vagy akár a Tokyo Drift)
viszont itt nem igen működtek, szóval így végig megmaradtunk a
megbízható JRock-JPop-KPop hármasnál. Szóval összességében ahhoz képest,
hogy nem igen tudtuk, hogy mit várjunk az estétől, kiválóan sült el a
buli, köszi mindenkinek aki lejött, reméljük mindenki jól érezte magát
(mi nagyon és különösen jó volt újra viszontlátni néhány régi
ismerőst!), alább egy-két kép, flyer, plusz természetesen az
elmaradhatatlan tracklista, a mostani siker után pedig jó eséllyel lesz
majd folytatása a vidéki bulis kezdeményezésnek, Pécsen is és talán
másfelé is.




Klikk
ide a flyer
nagy verziójáért.

Kapcsolódó linkek:
El
Inferno FB
Tracklista:
* Case
Gazette-Anti Pop
Vamps-Revolution
LM.C-Bell the Cat
SHINee-Ring Ding Dong
Big Bang-Tonight
T-Ara-Bo Peep Bo Peep
Akanishi Jin-Test Drive (7th Heaven Mix)
Alice nine.-Mirror Ball
AnCafe-Ryuusei Rocket
Nightmare-The World
DéspairsRay-Love Is Dead
Super Junior-Bonamana
Namie Amuro-Break It
MBLAQ-Stay
Exo-K-History
BEAST-Shock
Kat-Tun-Fall Down
Girugamesh-evolution
Gackt-Ever
Dir en grey-Machiavellism
DBSK-Why? (Keep Your Head Down)
UKiss-Tick Tack
Big Bang-Fantastic Baby
Yamashita Tomohisa-Party Don't Stop feat. DJ Dask
Koda Kumi-Pop Diva
Gazette-Filth in the Beauty
LM.C-Punky Heart
Vamps-Devil Side
SNSD-The Boys
2NE1-Scream
*Ji
DéspairsRay-Forbidden
Dir en grey-Obscure
the GazettE-The Suicide Circus
Ajapai-Incoming... (Taku Remix)
T-Ara-Roly Poly
2NE1-I Am The Best
Crossfaith-Omen
Dir en grey-Filth
2NE1-Follow Me
SS501-Love Ya (G Sweet remix)
One OK Rock-No Scared
Exo-K-Mama
Big Bang vs LMFAO!-Party Rock Anthem Goes High High (VDJ Funky T Remix)
Satsuki-Pray For The Sun
SHINee-Lucifer
Gazette-Silly God Disco
Dexpistols-Bird Of Paradise
PSY-Right Now
DBSK-Rising Sun
SNSD (Girl's Generation)-Oh!
Buck-Tick-Iconoclasm
DéspairsRay-Garnet
L'Arc~en~Ciel-Blurry Eyes
Glay-Two Bell Silence
Merry-Japanese Modernist
MBLAQ-Mona Lisa
*Case
Kat-Tun-Star Rider
Nu'est-Face
B.A.P-Warrior
UKiss-DoraDora
Akanishi Jin-Aphrodisiac (feat. Static Revenger)
Namie Amuro-Wonder Woman feat. AI & Anna Tsuchiya
Block B-Nalina
Asian Kung-Fu Generation-haruka kanata
The GazettE-Leech
Maximum The Hormone-What's Up, People!!
Dir en grey-Different Sense
Screw-Gather Roses
SuG-39GalaxyZ
SNSD (Girl's Generation)-Run Devil Run
Shinee-Sherlock
Super Junior-Mr. Simple
Meisa Kuroki-Woman's Worth
LM.C-Ghost+Heart
Gackt-Vanilla (Mars Version)
2PM-Hands Up
Teriyaki Boys-Tokyo Drift (Marc Van Quest & BMB Brother's Mix)
Miyavi-Senor Senora Senorita
Anna Tsuchiya-Rose
Sadie-Ice Romancer
DéspairsRay-Hollow
DBSK-Mirotic
Block B-Halo
Super Junior-A-Cha
T-Ara-Roly-Poly
Akanishi Jin-Sun Burns Down
Kara-Step
Matenrou Opera-Independent
LM.C-Ah Hah!
the GazettE-Vermin
SNSD (Girls' Generation)-Tell Me Your Wish (Genie)
Kat-Tun-The D-Motion
Big Bang-Fantastic Baby
T-Ara-Lovey-Dovey
*Ji
Orange Caramel-Bangkok City
Malice Mizer-Illuminati
The GazettE-Cockroach
LED Apple-Time Is Up
hide-Dice
SE7EN-Digital Bounce (feat. T.O.P)
Crispi Crunch-Thumbs Up
ViViD-Take Off
Ajapai-Who Got The Bomb?
UKiss-Neverland
Dir en grey-The Final
4minute-Volume Up
Koda Kumi-Butterfly [TeddyLoid Remix] |