Nippon
Groove
2011 október 1 - 21:00
Kashmír Club
DJk: Nagyterem (Party Side): Case & Ji-chan
Kisterem (Hard Side): FreeSoul & Kazuya
A nyári bulik után október elsején
tértünk vissza először a Kashmír klubba és habár tudtuk, hogy a közbeeső
másfél hónapnyi időben komoly átalakítások voltak a helyen, azért még
így is az állunk esett le egy-két dologtól. No, de haladjunk sorban, mi
az ami változott? Először is nagyteremben, ha nem is lett száz
százalékosan megoldva a klíma probléma, de a befúvás felturbózásával és
egy sor, a falra felfúrt ventillátorral azért lényegesen javult az
eddigi helyzet. Szintén itt, a nagyteremben úgy, ahogy van, le lett
cserélve az eddigi, kicsit összatákolt jellegű színpad és DJ pult egy
tágas, kényelmes, masszív építményre, hogy az ott tartozkodók
konfortérzete is javuljon. Persze
azért a legtöbb átalakítás a közönség
érdekeit szolgálta inkább, így példul az eddigi székek le lettek
cserélve egy halom kényelmes kanapéra (melyek egyébként ismerősek
lehetnek azoknak, akik jártak régebben a Diesel klubban) és ami a
legfontosabb: a bárpult mögött ki lett bontva egy fal, aminek
köszönhetően a kisterem elől egyenesen át lehet jutni a nagyterem
melletti bár részbe, az így kialakult körforgalom pedig, mint a buli
közben kiderült, nem csak azt könnyítette meg, hogy az eddigi tömegen
átfurakodás helyett könnyebben el lehessen jutni a klub egyik végéből a
másikba, hanem az általános tömegérzetet is jócskán csökkentette.
Merthogy most is sokan voltunk, majdnem annyian mint az eddigi kashmíros
rekorder júliusi buliban, mégsem volt meg az fajta a tömegnyomor érzés,
ami akkor.
A legelképesztőbb átalakuláson azonban a kisterem esett át: az eredeti,
mintástapétás deluxe hangulat egy ideje már kicsit lepukkantba hajlott
át az egyre több helyen leszakadozó tapéta és a legbillent lámpatartók
miatt... node ezennel ennek vége. A tapéta a múltté, helyette fekete
boritás van a
falakon és az egész terem elképesztően hatásos, futurisztikus, fluoreszkáló díszítést
kapott, amitől úgy néz ki, mint valami idegen
űrhajó belsőtere. Ezzel nem csak, hogy a klub legszebb része lett, de úgy
általában is az egész város egyik legdizájnosabb klubtermévé vált, ahol
ráadásként még a hangcucc is fel lett tuningolva kissé a korábbi
állapotokhoz képest. Vagyis öröm volt lemenni a klubba, amit eddig is
szerettünk, de most, az eddigi zavaró tényezők megszünésével és az új
külsőségekkel vált igazán otthonossá.






Maga a buli
egyébként a szokásos mederben folyt, a nagyteremben kis
japán hip-hop felvezetéssel, utána pedig a JPop / KPop uralta zenei
vonallal, kis kitérőkkel egyéb stílusok felé, nomeg talán még az
átlagnál is több újdonsággal. Már az alapozó hip-hop mini-blokkban is
jórészt eddig nem játszott zenék mentek (pl. a zseniális Dabongz),
később pedig volt némi új JPop (Verbal, meg a korábban is több nem-rossz
kategóriás számot összehozó Daichi Miura, aki most a Turn Off The
Light-tal végre letett az asztalra egy tökéltes party slágert), egy
csomó KPop (Super Junior, G.NA, Kara, JYJ, UKiss, Crispi Crunch és még
ez-az), egy instant közkedvenc High High / Party Rock Anthem mash-up, a
dubstep részlegből egy Kaz Nishimura remix, nomeg az Aoki féle Wake Up
Call újragondolása Datsik-tól és persze volt electro is, többek közt a
Musashi (Da Monde Remix), ami az első reakciók alapján esélyes, hogy
szintén nagy közkedvenc lesz a bulikban.
Mindeközben a kisteremben a legutóbbi kihagyás után visszatért FreeSoul
mellé a másik rezidens DJ, Kazuya is és ott, a futurisztikus
környezetben most is a legkülönfélébb visual kei, industrial, hardstyle
ésatöbbi közkedvencekre táncikáltak a népek. És a következő party is
ezen a vonalon mozog majd: az ideig Halloweenra egy egészen speckó bulit
hozunk majd össze az electro-industrial, aggrotech, powernoise irányt
képviselő Night Of Terror party-széria szervezőivel közösen, az
egybenyitott Kék és Vörös Yukban, speckó dekorral, jelmezversennyel
és egyéb, az alkalomhoz illő extrákkal. A Kashmírba pedig legközelebb
november 25-én, pénteken térünk majd vissza.
Klikk a teljes verzióért:

Tracklista:
NAGYTEREM
*Case
Infumiai Kumiai (Erone)-soyanaika
Deli-Robin Hood
Destino-Babylon feat. Thug Family, 65 Syndicate
Anty The Kunoichi-raiaraia
Shitakili IX-B tou nikoichi 3F
C-T-Get Money, Power & Respect
B.O.B-Dabongz feat. Mars Manie, KGE, G-Spice, JBM, Gocci
BoA-Eat You Up
DBSK-Purple Line
Hiromi-Yes
Rain-Rainism
Lee Jung Hyun-Suspicious Man
Koda Kumi-Driving
NEWS-Koi no ABO
B1A4-O.K
SHINee-Juliette
Kuroki Meisa-Celebrate
G.NA-Top Girl
Beast-Beautiful
Seo In Guk-Shake It Up feat. Jiyeon (T-Ara)
capsule-Catch My Breath
The Lowbrows-WOW (prod. by Shinichi Osawa)
Wildeye-Crash
2NE1-Lonely [Epitone Remix]
Touch-Rockin' The Club
2PM-I'll Be Back
Hey!Say!JUMP-mayonaka no Shadow Boy
Kat-Tun-Wonder (Akanishi Jin feat. Crystal Kay)
Wonder Girls-So Hot
SS501-4Chance
SNSD (Girls' Generation)-Tell Me Your Wish (Genie)
Super Junior-Mr. Simple
GG (G-Dragon & Park Myung-soo)-Having An Affair feat. Park Bom
Capsule-World Of Fantasy
T-Ara-Roly Poly [Epitone Remix]
Kat-Tun-The D-Motion
Akanishi Jin-Bass Go Boom
*Ji
DJ Hyo vs Turbotronic-Push It
Dexpistols-Bird Of Paradise
DJ Schedule 1-Go Crazy
LIA-Lips In Lush
SS501-Love Ya (G Sweet remix)
Lia-new moon
Crispi Crunch-Thumbs Up
T-Ara-Bo Peep Bo Peep
2NE1-Follow Me
Rainbow-A
Big Bang-Tonight (NeonNite remix by Rex Rowdee)
Big Bang vs LMFAO!-Party Rock Anthem Goes High High (VDJ Funky T Remix)
Lee Jung Hyun-Suspicious Man
2NE1-I Am The Best (Epitone remix)
UKiss-Neverland
G-Dragon-Heartbreaker feat. Flo Rida
PSY-Right Now
DJ Doc-I'm A Guy Like This
Lee Jung Hyun-wa
Cho PD-Friend
Kat-Tun-Keep The Faith
FT Island-Hello Hello
Block B-Freeze
Yoji Biomehanika-Never End
Cardz & ENA-Kengo
2NE1-I'm Busy
GD&T.O.P-High High
CN Blue-I'm A Loner
*Case
UKiss-Top That
Verbal-Change Change feat. Nicki Minaj
JYJ-Get Out
2PM-Hands Up
DBSK-Are You A Good Girl
Koda Kumi-ko-so-ko-so
Capsule-I Can't Say I Like You
Manabu Kitabori-Musashi (Da Monde Remix)
Teriyaki Boys-Tokyo Drift (Marc Van Quest & BMB Brother's Mix)
Steve Aoki & Sidney Samson-Wake Up Call
Steve Aoki & Sidney Samson-Wake Up Call (Datsik remix)
Ajapai-Destroyed Cookie
Monsta-Ginger Pubes
Dubscribe-Higher (Kaz Nishimura Remix)
Verbal-I Want It All
G.NA-Banana (feat. Swings, JC)
Hyuna-Bubble Pop!
B1A4-Bling Girl
Super Junior-A-Cha
Yamashita Tomohisa-Party Don't Stop feat. DJ Dask
Kara-Step
Arashi-Truth
MBLAQ-Mona Lisa
Koda Kumi-Pop Diva
SS501-UR Man (Remix)
Daichi Miura-Turn Off The Light
T.O.P.-Turn It Up
Verbal-Black Out feat. Lil' Wayne and Namie Amuro
SHINee-Lucifer
Ayumi Hamasaki-Sparkle
Super Junior-Bonamana
Block B-Halo
Pushim-Hey Boy
Beast-Fiction
*Ji
Ajapai-What Do You Hear?
Ajapai-Incoming... (Taku Remix)
Cycheouts Ghost-Metalin
Cardz & ENA-Hidden Room
JYJ-Mission
2NE1-I Am The Best
DJ Doc-One Night
Big Bang-Crazy Dog
After School-Bang!
SHINee-Ring Ding Dong
SE7EN-Digital Bounce (feat. T.O.P)
Big Bang-Beautiful Hangover
f(x)-Lollipop (feat. SHINee)
Big Bang-Lollipop Pt.2
2NE1 & Big Bang-Lollipop
G Masta-Cast (I Just Wanna) feat. Color
Supreme Team-Dang Dang Dang
DBSK-Rising Sun
Big Bang vs LMFAO!-Party Rock Anthem Goes High High (VDJ Funky T Remix)
*Case
Namie Amuro-Make It Happen feat. Afterschool
Tomohisa Yamashita-One In A Million
SS501-Unlock
BoA-Energetic
Koda Kumi-Physical thing
Ayumi Hamasaki-Step You x The Young Punx
Teen Top-Supa Luv
JYJ-Mission
e.via-Pika Chu~! (Pick Up! U!)
BoA-Hurricane Venus
Akanishi Jin-I.N.P (Live)
Rain-Hip Song
MBLAQ-Stay
Orange Caramel-Bangkok City [Epitone Summer Remix]
Capsule-The Music
Brown Eyed Girls-Abracadabra
SHINee-Ready Or Not
Akiko Kinjo-Pokémon Kazoe uta
KISTEREM
*FreeSoul (21:00-23:00)
Dir en grey-Glass Skin (instrumental remix)
Porcealin And The Tramps-Sugar Cube
Jinn-kaidoku funo
Spyair-Last Moment
Dir en grey-kasumi
Buck-Tick-Death Wish
Boom Boom Satellites-Pill
Uverworld-Chance
Asian Kung-fu Generation-After Dark
High And Migthy Color-Dive Into Yourself
Uverworld-D-Technolife
Abingdon Boys School-Howling
Dir en grey-kodou
Gackt-Jesus
Asian Kung-fu Generation-riraito
Uverworld-Colors Of The Heart
Anna Tsuchiya-Rose
Gackt-Vanilla
Matenrou Opera-Honey Drop
L'Arc~en~Ciel-Ready Steady Go
D'espairsRay-Forbidden
ROOKiEZ is PUNK'D-In My World
Girugamesh-Puzzle
TM Revolution-Resonance
Psyhic Lover-Lost In Space
Girugamesh-Nitro
Gackt-Ghost
Girugamesh-Evolution
Gothika-Fata Morgana Android
High and Mighty Color-ichirin no hana (Huge Hollow remix)
*Kazuya (23:00-01:00)
Maximum the Hormone-Zetsubou billy
Matenrou Opera-Anomie
Girugamesh-mouja no koushin
One OK Rock-No Scared
An Cafe-S B Y
DJ Kanon-You Controlling
Blood Stain Child-Nuclear Trance
Girugamesh-Rocker's
Sadie-Ice Romancer
D'espairsRay-Kamikaze
Dir en grey-Obscure
RedLine OST-Yellow line
Takuya Angel-matsuri
Asian Kung-Fu Generation-haruka kanata
Angelo-He Is Monkey
The GazettE-Shiver
An Cafe-Cherry saku yuuki
Mucc-Fuzz
Nega-Muddy Cult
D'espairsray-Love Is Dead
Rentren en soi-I hate myself and want to die
The GazettE-The Social Riot Machine
And-Code
Dir en Grey-Different Sense
Oz-Pressed Flower
Versailles-Zombie
Golf & Mike-Let's Get Down
Glay & Exile-Scream
X-Japan-kurenai
The GazettE-zetsu
One OK Rock-Keep It Real
Kagerou-zetsubou ni sayonara
Maximum the Hormone-koi no Mega Lover
*FreeSoul (01:00-03:00)
Miyavi-jibun kakumei (Remixed by TeddyLoid)
Aural Vampire-Darkwave Suffer
Teriyaki Boys-Tokio Drift (hard remix)
Ayumi Hamasaki-M (Above & Beyond Cyber Trance Remix)
Nacthmahr-Tanzdiktator
死闘は凛然なりて (LiLA'c Remix) (Deejey Busters)
DJ Shingo-Uninstyle
源屋-c++ (Bastard Pop Terrorists Vol. 4)
Joshka-Serotonin 2008 (Hardcore Syndrome 2)
M-Project-Kidz War (JAKAZiD Remix)
Rave Rose-Burning Love (Gackt-Vanilla remake)
Celldweller-Switchback (GSM remix)
Limit Breaker-Kingdom Passion
Angerfist-Dance Whit The Wolf (limited edition)
Muzik Servant-Spiral Drill Power
Spy47-Tender Kiss
Nacthmahr-Mein Name
Faderhead-Dirtygrrrls/Dirtybois
Grendel-Soilbleed
X-fusion-Hit Me Hard
Suicide Commando-Cause Of Death
X-RX-Tanze Shample
*Kazuya (03:00-05:00)
Phantasmagoria-...Lost in thought
Vivid-69II
D'espairsrRay-Death Point
D-Nocturnal
Kagerou-XII Dizzy
The GazettE-Vortex
Girugamesh-shizumu kako
OZ-Detox
Gackt-Redeption
One OK Rock-Liar
Awoi-Rain
Luna Sea-Dejavu
Nega-Soul Cry
D-kaze ga mekuru page
Sadie-Silent Eve
Vivid-W.B.A
Dir en grey-The Final
Girugamesh-Beast
And-Blackout
Zodia-Fall Out
The GazettE-Silly God Disco
Deluhi-Flow Snow
Dir en grey-hageshisa to, kono...
Hangry & Angry-Kill Me Kiss Me
The Trax-Paradox
Abingdon Boys School -Jap
Fire Bomber-My Soul For You (acoustic) |