Nippon
Groove
2010 november 5 - 21:00
Diesel Club
DJk: Case & Ji-chan
Idén nyáron ugyebár végre beindultak a rendszeres Nippon Groove
bulik, de ez, a mostani alkalom volt az első, amikor a nyári időszakon és szilveszteren kívűl is volt
NG. A másik újdonság a bulival kapcsolatban az volt, hogy voltak némi változások
a Diesel klub vezetésében, ami
többek közt azzal is járt, hogy aaposan át lett rendezve a terem: a DJ pult átkerült a bal oldali emelvényre, az eddigi helyét
a színpaddal szembeni emeleti részen pedig bárszékek és asztalok vették
át. Ezzel kiesett az egyik magaslati leshely, ahonnan nyugisan lehetett
nézni a koncerteket, lett helyette viszont egy kényelmes DJ pult, ami végre nem egy olyan
helyen van, ami egy kész átjáróház, jól el lehet férni benne, ellenben az
akusztikája eléggé harmatos, a zenét még a kontroll hangfallel együtt
sem lehet olyan jól, tisztán hallani, mint a régi helyen.
Persze ebből a tánctéren semmit nem érezni, meg az átalakításokkal
együtt talán még az eddiginél is jobban néz ki a hely és továbbra is simán ez az egyik legjobb
klub a városban, nomeg a különleges elrendezés, a belső design, a fénytechnika, a rengeteg tévé, a diszkógömb,
szóval a hely általános tip-top kinézete maximálisan passzol a party zenei
világához is. Amiben
most talán az eddigieknél is nagyobb szerepet kapott a
KPop. Amin persze akár joggal is fenn lehetne akadni, merthogy a buli
neve azért mégiscsak Nippon Groove ugyebár, de ha jobban belegondolunk,
nincs ebben semmi fura. Mert az kétségtelen, hogy Ázsiában bőven Japán a
legizgalmasabb, legváltozatosabb hely zeneileg, de azt a fajta
party-központú, főleg fiú- és lánycsapatokra kiélezett popzenét, ami az
NG bulikban mindig is a központi szerepet játszotta, mostanában ők is
egyre inkább Koreából importálják. Merthogy ugyebár a japánnal ellentétben az ottani
zenepiac meglehetősen egysíkú, gyakorlatilag erre az egy irányzatra álltak rá
(persze az elképesztően népszerű, meg a boyand / girlgroup témához amúgy is szervesen hozzátartozó balladák mellett), de ennek köszönhetően
ebben nagyon erősek is lettek mostanra, az utóbbi egy-két évben meg
pláne belehúztak és egyre figyelemreméltóbb az ottani felhozatal. Így nem csoda, hogy
Japánban, az egyszerűbb megoldást választva, egyre inkább rászoknak arra, hogy
maguknál is felfuttassák a
népszerűbb koreai előadókat, főleg, hogy ez már korábban is nagyszerűen működő
receptnek bizonyult, elég csak példul BoA vagy a DBSK példájára
gondolni.


Tehát könnyen meg lehet ideologizálni, hogy miért is kap egyre nagyobb
szerepet a KPop, habár azért nem lenne rossz dolog, ha kicsit a
japánok is belehúznának és Namie Amuro, Koda Kumi és pár
egyéb előadó
(pl. Urata Naoya vagy Meisa Kuroki) mellett más is jobban rámozdulna
erre a bulizós, RnB / pop vonalra. Az egyéb stílusokban ellenben
természetesen továbbra is ők szállítják a megbízhatóan színvonalas bulialapanyagot.
Továbbra is elsősorban electroban nagyon erősek (az aktuális kedvenc
számok közül kiemelkedik a Singapore Swing és az Oil Money), de dubstep
és drum'n'bass vonalról is volt most pár újdonság, nomeg persze volt
azért Jpop is bőven. Meg némi egyéb ez az is, mint enka, eurobeat és
hip-hop. Utóbbiból most a nyitás utáni bő félórában volt egy eléggé
masszív blokk, amire a korán érkezők nagyon jól elpartizgattak...
kár,
hogy nem közismertebbek ezek a zenék, mert rengeteg köztük az egészen
zseniális bulizós darab, szóval tökéletesek lennének arra, hogy még
változatosabbá tegyék a Nippon Groove-okat, meg,
hogy ellensúlyozzák valamennyire a koreai hullámot japán oldalról, node
így ismeretlenül nehéz kisérletezgetni velük, mert természetesen mindenki inkább a közkedvenceket szeretné hallani.
De akit érdekel az ilyesmi, az bátran elkezdhet keresgélni a
tracklista alapján, nomeg persze a fórum méltatlanul elhanyagolt
hip-hop topicjában is lehet nyugodtan kérdezgetni, mert a japán
hip-hop színtér tényleg egy igazi kincsesbánya amivel érdemes lenne
többet foglalkozni.
No, de elég ennyi mára a zenei okoskodásból, a lényeg, hogy a buli jó
volt, nagyjából háromszázan voltunk, folytatás pedig szilveszterkor
lesz, de persze akkor nem a Dieselben, hanem az erre az alkalomra
csillivillire kidekorált Vörös Yukban, mindenféle extrákkal és
meglepetésekkel, ahogy az ilyenkor illik.
Klikk a nagyobb verzióért:

Kapcsolódó linkek:
Diesel
Club
Nippon
Groove @ MySpace (a galéria részben az összes korábbi party
flyerével)
Tracklista:
*Case
Big Z-The Biggest feat. Warren G
Rino Latina II-jikan no mondai feat. Shinnosk8, 565
DS455-Bayside Ridaz (Remix)(feat. Maccho)
Rappagariya-daitoukyou (feat. K-Dub Shine)
D.O.I.-Equis.ex.x Pt.2 feat. M.O.S.A.D.
DJ Masterkey-san yon ga Kill feat. Gaki Ranger
DJ Oasis-Armageddon feat. K Dub Shine & Zeebra
Illmariachi-Owari Hills
Shinee-Hello
Kat-Tun-Wonder (Akanishi Jin feat. Crystal Kay)
Girls' Generation-Chocolate Love (Retro Pop Ver.)
CL & Minzy-Please Don't Go
BEAST-Shock
Koda Kumi-Universe
capsule-The Time Is Now
*Ji
SS501-Love Ya (G Sweet remix)
LIA-tsuki warabe (Reese Remix)
LIA-sakura
Ajapai-Incoming... (Taku Remix)
Cardz And ENA-Hinotama-Boy (VIP Remix) feat. DJ Ken-One
Yoji Biomehanika-Never End
DJ Technorch-Schranz X
Rip Slyme-Super Shooter
*Case
Shinee-Get It
SHU-I-Bomb Bomb Bomb
MBLAQ-Y
Narsha-Bbi Ri Bop A
2NE1-I'm Busy
capsule-Jumper
Dexpistols-Bird Of Paradise
Taar-Oil Money
Super Junior-Sorry, Sorry
Urata Naoya-Baby Bang! feat. Sphere
T-Ara-Bo Peep Bo Peep
UKiss-man man ha ni
SS501-Love Like This (For You)
higashikawa-Cannot Stand It
Large Mouth & MC D2-Plug
higashikawa-Ganja - KHsound dub mix
e.via-Genuine Girl (feat. Mad Clown)
DBSK-Mirotic
Rain-Hip Song
F.T Island-I Hope
Kat-Tun-Right Now
Koda Kumi-Physical thing
Hey!Say!JUMP-Time
Namie Amuro-Wild
BoA-Energetic
2NE1-Follow Me
Tomohisa Yamashita-One In A Million
m-flo loves Doping Panda-She Loves The Cream -Dexpistols Remix-
*Ji
DJ Doc-One Night
Lee Jung Hyun-wa
Hyori Lee-Chitty Chitty Bang Bang (feat. Ceejay of Freshboyz)
BEAST-Shock
Big Bang-Stylish
SNSD (Girl's Generation)-Oh!
UKiss-Shut Up!!
Kat-Tun-Keep The Faith
C.N. Blue-I'm A Loner (Remix Version)
DJ Shine feat. Si Hyun-Right Sound
Lia-New World (Omega Force Mix)
Shinichi Osawa-Singapore Swing
DJ Sharpnel-Samurai Hardbeat
SE7EN-Digital Bounce (feat. T.O.P)
Supreme Team-Dang Dang Dang
One OK Rock-karasu
Glay-Coyote, Colored Darkness
SHINee-Lucifer
Tomohisa Yamashita-daite Senorita
Tank-KO One
DJ Doc-I'm A Guy Like This
After School-Bang!
Zeebra feat. Ryo the Skywalker, Mummy-D & Double-Butterfly City
(Dexpistols Remix)
Seo In Young-Cinderella
PSY-Right Now
G-Dragon-Heartbreaker
Franz Tornado & Yamanba-Girls-Ganguro
AnCafe-Ryuusei Rocket
4minute-MUZIK
Cycheouts Ghost-Yellow Fantazy
*Case
Large Mouth-Bite
Ajapai-Destroyed
SHINee-Ring Ding Dong
Kat-Tun-The D-Motion
Ayumi Hamasaki-Sparkle
2NE1-Can't Nobody
Super Junior-Bonamana
JYJ-Empty - DJ Eon remix
Brown Eyed Girls-Abracadabra
Beast-Soom (Breath)
Namie Amuro-Break It
Koda Kumi-Step Into My World
NEWS-sayaendo
Anna Tsuchiya-Bubble Trip
e.via-Shake!
Teriyaki Boys-Tokyo Drift (Marc Van Quest & BMB Brother's Mix)
SNSD (Girl's Generation)-Run Devil Run
UKiss-Rock Ya Body
Namie Amuro-Fast Car
SHINee-The SHINee World (doo-bop)
DBSK-Rising Sun
Rain-Rainism
Aural Vampire-Freeeze!!
DJ Hasebe-Fact & Truth feat. Tina & Goichi
Kiyoshi Hikawa-hakone hachiri no hanjirou
*Ji
Big Bang-Number 1
Big Bang-Strong Baby
Malice Mizer-Beast Of Blood
Tam Arrow-The Boom Boom Power
2NE1 & Big Bang-Lollipop
2NE1-Clap Your Hands
Super Junior M-Super Girl
*Case
Keisuke Egusa-Summer Samba (So Nice) |