Hisztéria a Petőfi Csarnokban
Miyavi Budapesten

2009 október 1, Petőfi Csarnok

(A cikk eredetileg a Mondo magazin 2009 novemberi számában jelent meg. Szöveg: Case, képek: Baldy)

Pár évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tünt, hogy valaha is fellépjen nálunk bármilyen visual kei vagy JRock előadó, de persze azóta sok minden változott és pár kisebb zenekar koncertje után, október elsején ellátogatott hozzánk a stílus egyik legfelkapottabb képviselője, a szólókarrierjének 2002-es beindulása óta sikert sikerre halmozó Miyavi. A pályáját a Dué le quartz nevű bandában kezdő MYV már többször járt Japánon kívűl, de a mostani világkörüli turnéja messze a legnagyobb szabású eddig és amikor április végén nyilvánosságra kerültek a helyszínek, az itthoni rajongók legnagyobb örömére és döbbenetére ott szerepelt köztük Budapest is. A koncert eredetileg a Diesel klubban lett volna, de miután a rajongók szabályosan megrohamozták a jegyirodákat az árusítás kezdete utáni napokban, a szervezők inkább váltottak a lényegesen nagyobb Petőfi Csarnokra, ahol végülis körülbelül 1700 ember gyült össze a nagy eseményre. Várható volt a hatalmas érdeklődés, node erre azért senki nem számított.

Voltak akik már délelőtt letáboroztak a Pecsa előtt, de az igazi tömeg később délután érkezett és a hét órás kapunyitás előttre már hosszú, tömött sor tekergett a bejárat környékén és mikor végre kitárultak az ajtók, egymás után szaladtak be a persze 95%-ban lányokból álló közönség tagjai a terembe, igyekezve a lehető legjobb helyeket megcsípni. Közel másfél órába telt mire bejutott mindenki, nagyjából háromnegyedéig megtöltve a PeCsa nagytermét, majd pontban fél kilenckor kihúnytak a színpadi fények és óriási sikitozással kisérve besétáltak a kisérőzenekar tagjai, majd maga Miyavi is a színpadra pördült (kb. szó szerint) és a Rock'n'Roll is Not Dead-el elkezdődött a várva-várt koncert. A számokat érezhetően igyekeztek úgy összeválogatni, hogy az egész szólópályát bemutassák vele, így a kötelező közönségkedvencek és az újabb dalok mellett előkerült egy-két kevésbé ismert és pár nagyon korai darab is, a régi rajongók nagy örömére, a színpadról pedig végig sütött a profizmus: a hang és a fény hibátlan volt, a zenészek közt tökéletes volt az összhang, látszott, hogy az egész show tökéletesen, a legapróbb részletekig ki volt találva, mindennek pontosan megvolt a maga helye és célja, nomeg Miyavi bizonyította, hogy nem csak hogy nagyszerű showman, de táncosnak sem utolsó. A párszor rekedtesbe átmenő hangjával ellenben érezhetően gondok voltak, de utalt is rá a koncert folyamán, hogy kicsit megviselte a torkát a sok fellépés.

De nemcsak erről beszélt, merthogy a koncertet, jó japán szokás szerint, több hosszabb, közönséggel beszélgetős leállás tarkította, ahol Miyavi az izlés kérdése, hogy meghatónak, vagy csöpögős, giccsesség határait igen erősen súrolgatónak tartott "mind egy nagy család vagyunk" és első sorokban ájuldozók közt osztott, életmentő vízekkel kapcsolatban megeresztett "share the water, share the love" tipusú dolgok mellett egy csomó érdekességról is mesélt. Többek közt a nemrég született lányáról, a mostanság beindult nemzetközi fanklubról, a különböző online oldalak állandó frissítéseinek nehézségeiről, nomeg az ővéhez hasonlóan sűrű turnéprogramok örök átkáról, hogy habár eljött hozzánk koncertezni, de mivel városnézésre sajna nem jutott idő, így magából Budapestből gyakorlatilag semmit nem látott. Az első ilyen hosszabb, beszélgetős rész előtt a zenekartagok többsége levonult a színpadról, csak halk zongoraszó hallatszott a háttérben és ezután következett a lassabb, lírai blokk, a sokak nagy kedvencének számító Kimi ni negai wo-val megkoronázva. Ezt egy rövidke szünet követte, majd visszatértek a többiek is és folytatódhatott tovább a pörgés.

Persze azért a legnagyobb sikitozás mégiscsak akkor volt, amikor Meev nekiállt pózolni, a vállát villantgatta a zakóját alól, a gitárját nyalogatta, a trikóját huzogatta fel, vagy másképpen hergelte a közönséget, node ő mindig is jórészben erről szólt: már a szólópályája elején is a vk színtér poszterfiújaként igyekezett őt befuttatni a PSC kiadó és mivel bevállt a recept, ezen azóta sem változtatott, csak külsőségekben újult meg újra és újra, néha egészen drasztikus váltásokkal, mint például amikor a legutóbbi nagylemez színpompás kimonós stílusát a mostani, lényegesen visszafogottabb kinézetre cserélte. Mindig amolyan egyszemélyes visual boyband volt és persze most is körülötte forgott a koncert és az egyébként iszonyat lelkes és energikus kisérőzenekara többnyire csak statisztált mellette. Természetesen ez őket a legkevésbé sem zavarta, látványosan jól érezték magukat és a maximumot hozták, meg persze tudták ők is nagyon jól, hogy a közönség számára miről, kiről is szól ez a turné, Miyavi pedig gondoskodtt arról, hogy a rajongók meg is kapják amiért jöttek. A közönséghergelés részeként persze kaptunk tipikus, Miyavi féle "csapkodom találomra a húrokat kicsit, majd pózolok, ti meg sikítotok" álgitárszólót, de azért szerencsére többször bizonyította, hogy ért ő a hangszeréhez nem kicsit, főleg amikor megeresztett egy-két nagyon komoly blues-os ujjgyakorlatot.

A közönség is nagyon formában volt, óriási tombolás volt végig, sikitozással, együtténekléssel, bekiabálásokkal, hatalmas, Meev logókkal és aláírások tömegével díszített zászlókkal, ugrálással, táncikálással, fekete, csipkés, szív alakú Miyavi kanjis táblácskákkal, sőt, volt olyan is, aki a szeptemberi Mondo poszterét hozta el és azt lengette a feje fölött. És még a nagy kedvencüket sem akarták darabokra szedni, amikor az többször is lejött előre, hogy a korlátra felmászva, a rajongók kezeinek tengerébe borulva énekeljen. Vagyis minden megvolt ahhoz, hogy felejthetetlen legyen ez az este a rajongók és remélhetőleg a zenészek számára is, az összesen majd két órás koncertet lezáró ráadás blokk pedig a hab volt a tortán, három számmal a legnagyobb közkedvencek közül, amikre ha lehet még az addiginál is jobban beindult a zúzás a közönség soraiban. Miután végleg levonultak a színpadról, a tömeg egy jókora része természetesen betámadta a merchendise pultot, ahol a legkülönfélébb Meev kütyüket lehetett kapni és habár CD-t furcsa mód pont nem árultak, volt helyette poszter, csuklószorító, törcsi, póló, táska, nomeg persze fotóalbum. A koncert fél tizenegy körül ért véget, de a PeCsa környékén egy jó órával később is némileg zilált, de roppant boldog rajongók tömege keringett, akik még láthatóan mindig teljesen a közel fél éve várt esemény hatása alatt voltak. Persze érthető is, mert hibátlanra sikeredett a koncert, nomeg nagyon jelentős esemény volt ez a hazai japánzenei színtér szempontjából is és főleg annak fényében hihetetlen, hogy hova jutottak a dolgok mára, hogy alig pár ével ezelőtt még összesen 25-30 embert ha számolt az itthoni vk rajongótábor.

setlist

(Opening SE)
01.Rock'n'Roll is Not Dead
02.Coin Locker's Baby
03.Boom Hah Boom Hah Hah
04.21st Century Tokyo Blues
05.Ame ni utaeba ~pichupichuchappuchappu Planran Blues~
06.My Name iz Oresama.com
07.Please Please Please
08.Kimi ni negai wo
(Super Hero SE)
09.Super Hero
10.Eccentric otona yamai
11.Shouri no V-Rock
12.Are You Ready to Rock?

(Encore - Ráadás)
13.Subarashiki kana, kono sekai -What a Wonderful World-
14.Sakihokoru hana no you ni -Neo Visualizm-
15.As U R