A mindent elborító hókupacokon átverekedve jutottam el a helyszínként szolgáló A38 állóhajóhoz, amely a város egyik legjobb és legkülönlegesebb klubja és ami 7-800 főre méretezett termével tökéletes helyszínt biztosított a partyhoz. A kezdés este tízre volt kiírva, de mikor a megadott időpont után pár perccel befutottam még csak az ürességtől kongó folyosók fogadtak és ez még jó ideig így is maradt. A bárban lézengő emberek között megtaláltam a keresett ismerősöket és szépen elcseverésztük az időt, miközben elfogyasztottam életem legdrágább baracklevét (a büfé árai igencsak futurisztikusak...) meg elszórakoztunk azon, hogy a körünkben levő japán úriemberről mindenki azt hitte, hogy ő Matsuura.

Időnként kinéztünk, hogy van-e valami fejlemény odakint, de csak valamikor tizenegy után bukkantak fel a bemelegítésért felelős DJk a szinpad környékén, a még mindig szinte üres teremnek játszva. Mikor végre elkezdtek gyűlni az emberek és kezdett kissé bemelegedni a hangulat mi is magunk mögött hagytuk a büfét és meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyire jó zenék mennek a teremben. Az Infra Gandhi/Cyborg Templar (hogy ezeket a neveket honnan szedik!?) DJ páros nagyon jól összeválogatott zenéket nyomott, olyan 'mindegy mi, csak táncolható legyen' stílusban, de azért nagyjából megmaradva az ilyesmi helyeken bevált partydaraboknál. Szépen lassan megtelt a terem meglehetősen vegyes közönséggel, amelyben sajna elég nagy számban voltak, a magukat valamiért rettentőmód trendynek tartó idegesítő, öntelt, sznob alakok, ami még mondjuk önmagában nem lett volna baj, ha nem lett volna köztük a közismert médiaripacs  Soma 'művésznő' és a hozzá hasonlóan izléstelen udvartartása. Ekkor persze még egyszerűen csak arrébb lehetett sétálni a közelükből, hogy kikerüljenek az ember látóköréből, azonban ez később már nem így volt, de erről majd még alább...

Olyan fél egy magasságában bukkant fel Matsuura mester, elsuhanva mellettünk a backstage felé, hosszú ballonkabátban, kezében jókora táskával, mint aki most lépett ki egy hetvenes évekbeli kémfilmből. A két helyi DJ még hergelte a közönséget egy ideig majd mikor felbukkant mögöttük Matsuura szmokingban és fodros gallérú ingében, továbbra is ragaszkodva a retro kém imagehez, stílusosan előszedtek egy Lupin the Third remixet, majd még egy utolsó szám és jöhetett a japán titkosügynök.

Ha az amit a két hazai DJ csinált nehezen volt behatárolható műfajilag, akkor Matsuura szettje végképp esélytelenné és feleslegessé tett minden próbálkozást a beskatulyázásra. Visszaemlékezni is nehéz lenne, hogy mennyi különböző műfajból kerültek lemezek a tű alá (vagy éppen a CDjátszókba, mert azokból is volt kettő a pulton, amiket elsősorban különböző átvezető szösszenetek beiktatására használt, de időnként a zene is CDről ment). Talán jazzes darabokból volt a legtöbb, de volt még soul, hiphop, bigbeat, acid jazz, drum'n'bass, bossa, dancehall és még számtalan minden, néha egészen meredek stílusváltásokkal, de ennek ellenére végig volt egy íve a szettnek és nem tünt szétesettnek egy pillanatra sem. A modernebb zenék között volt Matsuura egy nemrég befejezett saját száma is, ami leginkább drum'n'bass felé hajlott műfajilag. A vadonatúj zenék mellett rengeteg régi, elsősorban a hetvenes évekből származó darab is sorrakerült, de nem volt zavaró a kontraszt, ellenkezőleg, éppen ez a változatosság tette olyan izgalmassá és jó értelemben kiszámíthatatlanná a szettet... soha nem lehetett tudni, hogy milyen is lesz a következő szám, csak annyiban lehettünk biztosak, hogy az is valami végtelenül groove-os, táncolható darab lesz.

A közönség nagyon gyorsan ráhangolódott Matsuura stílusára, az ekkorra már teljesen megtelt teremben rengetegen táncoltak és olyan felszabadult hangulat uralkozott, amilyet ritkán látni nálunk. Még külön megdobta és szinte barátivá tette a kialakult különleges atmoszférát mikor Matsuura időnként megragadta a pulton heverő mikrofont és rövid kis beszédeket intézett a közönséghez, bíztatva a táncolókat, dícsérve a hangulatot, a helyi italokat, különböző történeteket mesélve, vagy éppen kommentárokat fűzve az éppen szóló zenéhez.

Matsuura már alapból vitt fel magával valami iszogatni valót a szett alattra és ehhez később többen is vittek utánpótlást, ami miatt egy idő után kezdett úgy kinézni a DJ pult környéke mint egy koktélbár. Az egyik aki gyanús tartalmú pohárral bukkant fel a fentebb már említett Soma volt és a problémák akkor kezdődtek mikor nem távozott a színpadról hanem felvette a pulton heverő mikrofont és énekelni kezdett Matsuura nem kis csodálkozására. Hogy az ének minden ritmusérzéket nélkülözött és, hogy az éppen pörgő zenéhez abszolúte semmi köze nem volt láthatóan nem zavarta a közönség nagy részét, és ők örvendezék vala és sikoltozák vala, hogy helyi híresember van a színpadon. Az önjelölt vokalista teljesen értelmetlen, repetitív angol szövegeit szerencsére nem kellett túl sokáig hallgatni, mert pár perc után letámolygott a színpadról az őt ünneplő sznobtársai közé (vajon egyáltalán tudták, hogy ki is az az ember ott a színpadon a lemezjátszók mögött... vagy egyáltalán érdekelte őket?) Reméltem, hogy ez az iszonyatos közjáték ezzel véget ért, azonban később még kétszer megismétlődött ugyanez... Azért szomorú, hogy a szervezők ilyen szinten nem figyeltek a produkcióra, hogy ez a tehetségelen tehén nemhogy egyáltalán a színpadra mehetett, de még vissza is jutott többször, hogy újra és újra élvezhetetlenné tegye a zenét az iszonyatos énekével. Borzasztó.

Azonban szerencsére az utolsó felbukkanása után még jó ideig tartott, az egyébként is örvendetesen hosszú szett, így gyorsan sikerült elfeledkezni a hangulatromboló rettenetről. Az italok színpadra szállítása folytatódott tovább és Matsuura az egyik alkalmi pincérleánnyal rövid kis táncbemutatót rögtönzött nekünk. A megszámlálhatatlanul sok színpadon felbukkanó ital miatt egy-két óra után már észrevehetően illuminált állapotba került a mester, de egy tökéletes titkosügynökhöz illően ez a teljesítményét csöppet sem befolyásolta és ugyanolyan jó érzékkel pakolta egymás után a lemezeket, maximum a számok közötti monológjai lettek egyre kedélyesebbek és a vége felé az egyik szám alatt kijött a szinpad elejére énekelgetni a refrént, majd végetért a zenei utazás és Matsuura elköszönt tölünk, összeszedte lemezeit és elvonult a backstage felé. Később a weboldalán vezetett turnénaplójába nagyon pozitívan emlékezett meg az estéről (és kevésbé pozitívan, arról, hogy mennyire másnapos volt következő nap) tehát remélhetőleg visszatér majd hozzánk ha legközelebb Európa felé jár.

Japánban a UFO másik két tagja is rendszeresen lép fel DJként klubbokban, jó lenne egyszer őket is látni nálunk, mert a hírek szerint ők is abszolút hűek stílusban és minőségben a legendás zenekar örökségéhez.

Kapcsoldódó linkek:
Toshio Matsuura hivatalos oldal
A38