A hosszas, egész Európán áthaladó turné legközelebbi állomása a bécsi Szene klub volt, vagyis azt vettem célba. Eseménytelen vonatozás, majd a város CD boltjainak gyors felderítése után este hét óra körül érkeztem a klubhoz és az ajtóban igen kellemetlen hír várt. Kis, az ajtóra ragasztott papír adta a közönség tudomására, hogy Sasaki Hisashi, az est egyik főzenekarának, a Ruins-nak a basszusgitárosa sajnos nem tudott eljönni a turnéra. Kissé letörten folytattam befelé az utamat a még szinte üres klubba és a bár részbe befordulva az első amit megláttam Kawabata összetéveszthetetlen hajkoronája volt. Közelebb érve láttam, hogy a másik két zenész is ott ül vele. A vacsorára várva James Bond paródiával és spontán dalocskákkal szórakoztaták magukat, némi előzetest adva a koncert zsenialitás és őrület határán mozgó zenei világából. Kawabata mellett ült Atsushi Tsuyama, az AMT másik törzstagja, velük szemben pedig a Ruins duó alapítója Tatsuya Yoshida, aki így Sasaki nélkül egyszemélyben képviselte a talán legfurcsább és legeredetibb noise-rock zenekart. Hármukkal ki is merűlt a Japanese New Music Festival teljes létszáma, mivel az est másik három zenekara mind az AMT és a Ruins tagjainak projectje volt. Az öt zenekar, habár mindössze három ember alkotta öket zeneileg nagyon távol áll egymástól, viszont ami nagyon is közös bennük az a kisérletező hajlam és az a képesség, hogy rengeteg különböző hatást keverve olyan zenei világot hoztak létre amihez foghatót korábban senki más.

Kezdésnek a magyar viszonyokban meglepően korainak tünő nyolc óra volt kiírva, azonban az adott időpontban még mindig alig volt látogató (tizenöt-húsz ember ha lehetett) így a klubvezető közölte, hogy csúsztatják a programot egy órával, de így legalább volt idő bőven arra, hogy a vacsora befejeztével a zenészek kis CD bolttá alakítsák a ruhatár egy részét. A pult fő helyét a turnéra megjelent válogatás CD foglalta el, viszont mellette mindössze három másik CD volt, valamint egy kis papír miszerintis sajnos az összes Ruins és AMT album elfogyott az eddigi állomásokon. Kárpótlásnak viszont volt az új Akaten album, valamint két Kawabata szolólemez.

Szerencsére a várakozás meghozta eredményét és fokozatosan érkeztek az emberek. Mikor kilenc elött nem sokkal Yoshidáék visszavonultak az öltözőbe előkészülni a koncertre, már olyan nyolcvan-kilencven fő körül lehettünk, de még késöbb is érkeztek néhányan.

Zubi Zuva X
(Tsuyama, Yoshida, Kawabata)

Welcome to the japanese nuuuu music festival!! Three persons, five projects!! First project is.. Zubi Zuva X!! Az estet a kisérleti énektrió, a Zubi Zuva X nyitotta. Itt a harmadik tag eredetileg Sasaki lett volna, de most Kawabata helyettesítette. A project célja, hogy az emberi hang és az ének lehetőségeit kutassák, ami nagyon komolynak és tudományosnak hangzik, de valójában csöppet sem az, hanem végtelenül szórakoztató. A minden értelmet nélkülöző szövegeket a legkülönbözőbb énektechnikákkal adják elő a gregoriántól az artikulátlan hörgésen keresztül a swing-ig. Míg az előadást halálosan komoly ábrázat kiséri mindhármuk részéről, a számok közötti mindig ott bújkál a szájuk szegletében a mosoly és Yoshida, meg főleg Tsuyama vicces kommentárjai gondoskodnak arról, hogy pillanatok alatt közvetlen és belsőséges hangulat alakuljon ki a közönséggel. Az európai nagyvárosok nevének felsorolásából és ismételgetéséből álló Europa Suite előtt (melyben minden városnévből külön kis néhány másodperces szerzemény válik, mind más énektechnikával előadva) Tsuyama szabadkozik, hogy sajnos Ausztria nincs megemlítve a számban és, hogy ne legyen sértődés, gyorsan rögtönöznek egy kis darabot Bécsről.

Akaten
(Tsuyama, Yoshida)

A rövid, 3-4 számos Zubi Zuva programot az est legszórakoztatóbb zenekara, az Akaten követte. Mindennapi használati tárgyak hangjait használják fel és furcsa, magávalragadó kis kompziciókat kreálnak segítségükkel. Van itt minden: cipzár, olló, zöldségreszelő, fényképezőgép, müanyagflakon, borospohár. Mindegyikhez tárgyhoz külön kis furcsa hangulatú szám írva, a szokásos furcsa énektechnikákkal követve, miközben Yoshida effekteket pakol a hangokra, Tsuyama pedig néha gitáron követi a szerzeményeket.
Akaten standard number!! A fénypont a madárhangokat alapul vevő kis blokk. Tsuyama (aki megszálott madármegfigyelő) poszáták és hasonlók képet képeit mutogatja, röviden elmondja milyen hangokat hallatnak, majd villámtámadás szerű énekdarabokban törnek ki. A végére hagyják a rockosabb madarakat hard rock bird! progressive rock bird! amiket Yoshida már jellegzetes széteső ritmusú dobolásával is megtámogat. Még egy szám és bár a közönség még többet akar, jön a következő formáció, mely számomra az est egyik csúcspontja.

Ruins
(Yoshida)

Next project is Ruins... alone!! Habár a hiányzó Sasaki (akiről ekkor tudjuk meg, hogy autóbalestebe keveredett nem sokkal a turné előtt és eltört a karja) basszus/ének témái csak DATról mennek a sokak által Japán legjobb dobosának nevezett Tatsuya Yoshida így is lenyűgöz mindenkit. A Ruins a Japánban egyébként is nagyon erős, rengeteg nagyszerű zenekart és előadót magába foglaló noise-rock szintér legeredetibb zenekara. Kiszámíthatatlan, kifordított ütemeik és a semmihez sem hasonlító, semmi emberi nyelvre nem emlékeztető ének, valamint a zenéből áradó hihetetlen energia maga alá teperi a hallgatót. Azok számára akik azt állítják, hogy zenében mára már nem lehet semmi újat nyújtani a Ruins az egyik legtökéletesebb ellenpélda. A leggyakrabban használt hangszerek közé tartozó dobbal és basszusgitárral olyan zenét kreálnak, melyhez még csak hasonlót sem csinált előttük senki. Yoshida bő félórát játszik, szinte megállás nélkül, csak a számcímeket mondja be néha. A számok többnyire a legújabb és minden korábbinál jobban sikerült albumról, a Tzomborgha-ról származnak és élőben még húzósabbak mint lemezen.

Zoffy
(Tsuyama, Kawabata)

A Ruins tömény zúzása után az est legnyugodtabb pillanatai következtek. A Zoffy félelmetesen szép, tradícionális dal utánzatai egy nemlétező ország múltjának zenéjét idézték. Keveredtek a dél-amerikai, európai és ázsiai elemek és a középkori trubadúr énekek világa. fake folk songs!! Az első pár szám alatt Kawabata vonóval játszott a gitárján, éteri hangokat előcsalva belőle, míg Tsuyama furulyán kisérte, majd az utána következő számokban leginkább valamilyen dél-európai nyelvre emlékeztető kitalált nyelven énekelt.
A Zoffy utolsó két száma megint valami teljesen újat nyújtott. A tradícionális dal utánzatok mellet a project másik irányvonala különböző rock-klasszikusok 'feldolgozása' ami abból áll, hogy az alapul vett klasszikust darabokra szedve, torzan és hamisan adják elő úgy, hogy az maximum a refrén vagy apró jellegzetes részletek alapján marad felismerhető. Ez habár valóban nem hangzik túl bíztatóan, igazából hihetetlenül szórakoztató, főleg a hisztérikus előadásmóddal kisérve amit a két őrült zseni nyújtott. very-very famous songs!! A Zoffy első áldozata a Deep Purple 'Smoke on the Water' című rock-klasszikusa volt, a második dalt viszont, bármennyire is ismerős volt néhány részlet, nem sikerült felismerni.

Acid Mothers Temple & The Melting Paraiso U.F.O. (Underground Freak Out) mode HHH (Heretical Heritage Heroes)
(Kawabata, Tsuyama, Yoshida)

Welcome to the japanese nuuuu music festival!! Last project is Acid Mothers Temple!! Rövid, egy-két perces szünet után Yoshida is visszatért a dobok mögé és következett az est záróprodukciója, a Kawabata vezette Acid Mothers Temple. Az éppen aktuális albumhoz/koncerthez alkalmazkodva egyébként is folyamatosan változó tagságú AMT-nek, melynek ezt a csak erre a turnéra kialakult felállását 'mode HHH (Heretical Heritage Heroes)' névre keresztelték, természetesen az eredeti tervek szerint Sasaki is tagja lett volna. Azonban itt nem volt olyan feltünő a hiánya, mivel Kawabata olyan nyilvánvalóan uralta a szinpadot, hogy a másik két zenész, bármennyire is zseniálisat alkotott abszolút háttérbe, kisérőszerepbe kerűlt. A estet (a Ruins koncert kivételével) uraló humoros alaptónus teljesen eltünt és az AMT a lehető legsúlyosabb instrumentális progresszív-rock elszállást nyújtotta, egy hosszú, majd húszperces, folyton változó és egyre töményebbé váló számmal. Yoshida erőteljes dobolására és Tsuyama basszusjátékára építkezve Kawabata valami félelmeteset alkotott. Játékának minden pillanatából áradt az évtizedek alatt felhalmozott technikai tudás és a műfaj tökéletes ismerete és maximálisan kihasználta a felsorokoztatott torzítók és effektek lehetőségeit. Mint ahogy igazi tradícionális prog-rock dalhoz illik, az elején még viszonylag visszafogott darab egyre súlyosabbá és komplexebbé vált és Kawabata a szám csúcspontján két gitáron játszott egyszerre, majd visszaváltva egyre nekiugrott mégegyszer a torzítóknak és a szám katartikus hangorgiába torkollva ért végett. Zenészek le, közönség tombol.
Kis pihenő után visszajöttek persze és a nemrégiben megjelent, jellegzetesen furcsa nevezetű 'St. Captain Freak Out And The Magic Bamboo Request' albumról játszották az éteri szépségű 'Cosmic Magic Of Love'-ot, ami tökéletes levezetés volt mind az AMT, mind az egész fesztivál programjához.

A koncert után a újra CD árussá alakuló zenészeket szinte megrohamozta a közönség és a pult közelébe sem lehetett férni jóideig, ők pedig lekesen válaszolgattak mindenki kérdésére és közben rohamosan fogytak a CD kupacok. Sasaki hiánya és a kezdeti kis számú közönség miatt kicsit aggasztóan induló este végülis minden várakozást felülmúlt és a három japán zenefanatikus az év egyik legjobb koncertjét hozta össze. Reméljük egy-két év múlva újra belevágnak egy ilyen fesztivál megszervezésébe és akkor megint eljutnak hozzánk is, mint '99-ben tették.

Még vártam egy kicsit, hogy eloszoljon a tömeg, kérdeztem pár dolgot tőlük, majd elindultam a hosszú éjjeli városnéző sétámra Bécs nevezetességei felé, elhatározva, hogy ezután sokkal jobban fogom figyelni, hogy mi folyik ebben a városban koncert szempontból, mivel majd minden hónapra jut legalább egy japán csapat valamelyik klubban.

Kapcsoldódó linkek:
Acid Mother Temple hivatalos oldal
Ruins

Zubi Zuva X

Akaten

Ruins

Zoffy

Acid Mothers Temple