DJ Scotch Egg
2008.10.12
Dürer Kert
Az év legelképesztőbb koncertélménye cím vitathatatlan
nyertese idén eléggé egyértelműen DJ Scotch Egg fellépése volt, a pár
hónap alatt a legfelkapottabb pesti helyek közé került Dürer Kertben. Az
addig oké, hogy a breakcore bulik általában is elég súlyos események
szoktak lenni, node ez még ennek tudatában is okozott meglepetéseket szép
számmal. Node előbb egy kis alapozás... egyáltalán mi is az a breakcore?
Meg 8bit? Meg főleg... nintendocore?
Maga a breakcore kb. úgy definiálható, mint az elektronikus zenék punkja.
Az a műfaj, ami mindent egybeolvaszt
és ugyanakkor mindenből viccet is
csinál, leginkább a hardcore techno és a törtütemes zenék hatása érezhető
rajta, de előadótól függ, hogy ki mit kever még bele ezek mellé. Lehetnek
benne régi diszkóslágerek, klasszikus zene, seggrázós miami bass darabok,
grindcore, meg még egy halom egyéb mindenféle (mint azt alább majd
láthatjuk), amit szépen fognak és egy hihetetlen tömény, iszonyat magas
BPM számon pörgő egyveleggé olvasztanak, teljesen kiszámíthatatlan
váltásokkal, szana-széjjel zúzva minden ritmust, ütemet és dallamot.
Ennyiből is sejthető, hogy a műfaj nem éppen a mindenki számára
fogyasztható zenék közé tartozik, ellenben ha valaki rá tud a dologra
hangolódni, annak nagyon szórakoztató tud lenni, nomeg felér egy kisebb
fajta adrenalinbombával. A 8bit-es zenék pedig, mint azt a névből is
sejteni lehet, a számítógépek hőskorának játék soundtrackjeit haszonsítják
újra, vagy kreálnak azokra kisértetiesen hasonló, kedvesen bugyuta kis
dalocskákat, mint teszi azt például a japán YMCK is, a nintendocore meg
valahol a két műfaj közt van félúton, azaz végülis azokat a zenéket jelzi,
ahol a nintendo csipogása találkozik az elborult törtütemekkel.
Az ilyesmi elvetemült zenéknek Japánban, ki tudja miért, Oszaka a
központja, onnan származik a szenzációs Ove-NaXx, valamint Marousa is, meg
még jópáran, nomeg a DJ Scotch Egg néven ismeretes Shige úgyszintén, aki
igaz, hogy már jó ideje Angliában él, de azért hazahúz a szíve, amint
mutatja ezt a nyár közepén tartott Osaka Invasion Tour is, amikor az
otthoniakkal közösen koncertezték végig Európát. Az a turné sajna hozzánk
nem jutott el, viszont Tojás úrnak nem ez volt az első látogatása, mivel
pár éve, az azóta sajna bezárt Süss Fel Napban már tiszteletét tette
egyszer, akkor éppen egy Overkill néven futó turné keretein belül, pár
hasonszőrű európai és amerikai előadóval közösen. Arról a szintén igencsak
feledhetetlen estéről itt a soundofjapan.hu-n nem volt beszámoló, ellenben
Marvin odaát az LD50-en nagyon szépen, s ékesszólóan
emlékezett meg róla.
22:00-23:00 Mesterházy
23:00-23:30 Microbonics
23:30-00:15 The USA Kings
00:15-01:00 Failotron
01:00-02:00 DJ Scotch Egg feat. 666 Cent
02:00- Alkemizt vs. Neckrow |
A műfaj legfontosabb hazai támogatója, a már korábban is egy rakat hasonló
bulit leszervező Fuck To The Music booking (ami egyébként a dobos,
megsatöbbi Pándi Balázst takarja) hozta össze ezt az estét is, ahol a
központi alak Scotch Egg volt, de rajta kívül még egy halom hazai és egy
másik külföldi fellépő is színesítette a kinálatot. Mivel a program
szerint a főprodukció csak éjjel egy körül kezdődött, ezért mi sem igazán
siettünk az odéréssel és valamikor
fél tizenkettő fele futottunk csak be,
de végülis sokról nem maradtunk le, csak az estét nyitó Mesterházyról, de
őt pár héttel korábban amúgyis láttam Squarepusher előtt/után is. Ekkor
jártam először a nyáron, egy régi egyetemi épületben nyitott Dürer
Kertben, ami, nevével ellentétben, közelsem csak a szabadtéri részből áll
(ami csúnya is lett volna így december közepén), hanem bent is van egy
jókora aula, plusz két terem. A kisebb olyan 150 fős lehet, a nagyobb
ellenben szép tágas, ahol simán elfér töbszáz ember is, vagyis úgy néz ki
végre van egy hely ami pótolni tudja a
bezárt és lebontott Kultiplex
igencsak fájó hiányát. Végülis az egyszemélyes Microbonics live actjának
végét sikerült elcsípni és azonnal éreztük, hogy ez egy nagyon nem
egyszerű este lesz. A folyamatosan változó, hardcore techno alapokat és random püttyögéseket keverő
nintendocore őrület már maga mellbevágó élmény
volt, az egyik első ember pedig akit megláttunk bent, egy gumicsirkét
lóbáló, fényvisszaverős mellényt és símaszkot viselő, vadul pogózó alak
volt, körülötte pedig néhány nagydarab, kopasz nyomta a tipikus,
ugrabugrás, lépegetős hc techno bulikon elterjedt táncit, ami olyan
benyomást kelt, mintha valami világvégi, lakodalmastechno mulatságon
készült videót néznénk kb. tízszeres sebességre felgyorsítva.
Vagyis az alaphangulat eléggé pillanatok alatt
meglett, de az ezután
következő The USA Kings még így is abszolúte felkészületlenül ért minket.
A nevükhöz méltóan a tengerentúlról, egészen pontosan Dallas-ból érkezet
társaság valami olyan szintű szétzúzott, suttyódiszkó örületet nyomot le,
amihez foghatót sem láttam még soha. Nagyjából minden előkerült, ami a
Eurodance korszak legeslegaljához tartozott, a Captain Jack-től, Scatman
John-on át a 2Unlimited-ig, de látványosan rákészültek az itteni
fellépésre is, mert szép számmal bukkantak fel az elképesztő egyvelegben a
magyar pop legordenárébb szégyenfoltjai is, plusz melléjük jópár
lakodalmas borzalom. Mindez követhetetlen tempóban, szana széjjel
töredezve, brutális
ütemekkel
megsegítve, két megtermett, amerikai zászlóból készült maszkot viselő alak
előadásában, akik előtt két USA Kings Security feliratos pufidzsekit és
símaszkot viselő biztonságiőr termetű illető tüsténkedett üvöltöző,
hadonászó látványelemként. Szavakkal
szinte leírhatatlan volt az összhatás, de kétségtelenül lehengerlő,
valamint nehezen értelmezhető és feldolgozható élmény volt. Ezek után az
8bit vonalat képviselő hazai Failotron egészen visszafogottnak tünt, habár
egyébként annyira nem volt az ő sem, de annyi kétségtelen, hogy az ővé
volt az este legkönnyebben befogadható produkciója. Nagyon jól összerakott
számok, torzított és megeffektezett Nintendo alapokkal, korrekt kis
háttérvetítéssel kiegészítve, nagyjából háromnegyed órában. Ez az egész
8bit dolog, pár kivételt leszámítva nem igazán az én stílusom, de ez ennek
ellenére nagyon tetszett, csak a színpadi rutin hiányzott még egy kicsit,
nomeg a mikrofont annyira nem kellett volna erőltetni, de végülis ez
legyen a legnagyobb baj.
Az est fénypontja a csúszások miatt kis késéssel, negyed kettő körül
bukkant fel a színpadon, a pultra felhalmozott kütyüi mögött
(melyek
közt egy kis szinti, egy laptop, egy termetes keverő és egypár effekt
mellett ott figyelt vagy öt-hat szürke kis Nintendo Game Boy is) és
megkezdődött a bő háromnegyed órányi elképesztő ámokfutás. Scotch Egg
cuccai a lemezein is eléggé súlyos élményt jelentenek, de azért ott,
egy-két kivételt leszámítva (Scotch Hausen, Scotch Bach, nomeg a
klasszikus Scotch Chicken... és igen, majd minden számcím a Scotch EzMegAz
sémára épül) annyira mégsem emlékezetesek, élőben ellenben olyan, mint
valami bazinagy úthenger amely kedélyesen tarolja le az útjába eső emberek
hallójáratait. A két évvel ezelőtti pesti látogatásakor még dögivel voltak
innen-onnan átvett számrészletek a törtütemek káoszába vegyítve, most
ellenben ezekből már jóval kevesebb jutott, viszont maga a zene, amellett,
hogy megmaradt ugyanolyan kaotikusnak és súlyosnak, amilyen volt, sokkal
átgondoltabb és kidolgozottabb lett és nekem így speciel még jobban
bejött, mint az a bizonyos Süss Fel Napos liveact, pedig azért az is
igencsak
maradandó élmény volt. Ami viszont megmaradt, azok a grindcoreba illő,
torzított üvöltözések, nomeg a rövid kis, igencsak tört angolsággal
lefolytatott párbeszédek a közönséggel. Az egész produkció egy majdhogynem
egybefüggő, folyton változó, iszonyat tömény, de ugyanakkor mégis
megunhatatlan, nomeg végtelenül szórakoztató zaj- és ritmusáradat volt, az
igencsak vegyes közönség (a már említett elvetemült hardcore rajongókon
kívül volt ott minden a tipikus bölcsész arcoktól kezdve, a művészlelkeken
át a rockerekeig és mindenféle különcökig), pedig vérmérsékletének és
stílusának megfelelően tombolt, így a színpad előtti részben a veszett
headbangtől, a pogón át a továbbra is roppant vicces hc ugrabugráig volt
minden, amit el lehet képzelni. Az utolsó pár percre beszállt Pándi is
dobokon és egy ideig duóban nyomták, ami szintén baromi jól sült el, csak
rövid volt sajna. Elvileg lényegesen hosszabb lett volna ez a rész (a
flyeren is a Scotch Egg neve mellett látható 666 Cent természetesen
Pándit
takarja), de mint kiderült az éppen akkoriban tomboló nyamvadt reptéri
sztrájk miatt Mr. Egg gépe csak jókora késéssel futott be,
így nem volt
idő összepróbálni a dolgokat. A végére még kaptunk néhány percnyi ráadást,
amit Shige, a kellemes karácsonyi hangulatot megelőlegezve télapósapkában
nyomott végig, majd átvették a terepet a helyi DJk (akik inkább hc techno
vonalon mozogtak, néhány annyira régi darabot is előtúrva, amiket még én
is ismertem, pedig hosszú évekkel ezelőtt elvesztettem a fonalat a
műfajjal kapcsolatban), az egyébként hihetetlenül kedves kis szakállas
japán úriember pedig rögtönzött merch pultot nyitott a színpadon, ahol a
készlet a legutóbbi lemezének CD és bakelit verziójából és az ahhoz
készült pólóból állt.
Egész egyszerűen hibátlan volt az egész este, a fellépők is, a helyszín
is, negatívumként max a Dürer elképesztően tapló biztonsági őreit, nomeg a
közönség egy-két igen bunkó tagját lehetne emlegetni, de erről a szervezők
aztán már igazán nem tehetnek. Egyébként ránézésre szerintem olyan kétszáz
ember lehetett ott és remélhetőleg eléggé sikeres volt a dolog ahhoz, hogy
legyen folytatása, akár japán fellépőkkel, akár nélkülük (mondjuk egy
Ove-NaXx live act azért nem lenne rossz dolog), nomeg a most csak amolyan
izelítő szinten látott Scotch/Pándi duót is jó lenne valamikor úgy látni,
ahogy el volt tervezve eredetileg, a reptér meg monnyonle. |