click me!Animecon / Japán zenei videó vetítés

2004~Május~22/23

Radnóti Gimnázium (XIV. ker. Cházár András u. 10.)

~

Nem sok mindent lehet írni erről a rendezvényről... amennyire igéretes volt (főleg a salgótarjáni káoszhoz képest) az első, tavaly ősszel megrendezett Seregszemle, annyira felemásra sikerült a mostani. A rendezvény most is kétnapos volt, most is a Városliget melletti Radnóti Gimnáziumban került megrendezésre és a alapfelállás is ugyanaz volt: a főszervező, szerepjáték/fantasy témára szakosodott DeltaVision meghívásában a Magyar Anime Társaságnak is volt számos programja és ezen belül kaptunk helyet mi is újfent.

Most zenei témájú előadás nem lett betervezve, azonban a tavalyi vetités sikerére tekintettel most is be lett véve a programba egy válogatás japán zenei videókból. Ez habár már a programterv legelső verziójában is szerepelt időközben meglehetősen érdekes körülmények között eltünt a tervezett események listájából és csak az utolsó pillanatban sikerült mégiscsak tető alá hozni a dolgot Fifi segítségével, aki már Salgótarjánban is mentette a menthetetlennek tűnő helyzetet. Azonban mire kiderült, hogy milyen kavarás történt, már késő volt ahhoz, hogy a különböző helyeken behírdetett programtervbe bekerüljön az infó a vetitésről, csak a DeltaVision oldalra kikerült ki pár nappal a con előtt. Az, hogy nagyhirtelen kikerültünk a tervezetből már csak azért is furcsa, mert külön terem volt a vetitéseknek fenttartva, ami ráadásul alig-alig volt kihasználva a két nap alatt, tehát arról sem lehetett szó, hogy túl sűrű lett volna a program. Éppen ellenkezőleg. Míg tavaly egymást érték az előadások, vetítések és egyéb események, addig idén, elvileg az akkori csúszásokból okulva, alapból kevesebb dolgot szerveztek, ez azonban olyannyira jól sikerült, hogy most meg meglehetősen sivár választék várta a két napra 1500 forintos belépőt kifizető látogatókat.

Voltak azért így is érdekes előadások, főleg Moonflyer történelmi áttekintése arról, hogy Japán miként olvasztotta be a saját kulturájába a más országokból érkező hatásokat. Ez érdekes adalék volt ahhoz a folyamathoz is, ami zenékkel kapcsolatban is gyakran szóbakerül, miszerintis sokszor először némileg eltúlzott lelkesedéssel egy-az-egyben átvesznek dolgokat külföldről, azonban idővel elhagyják a számukra felesleges elemeket és szépen lassan kialakítanak valami különleges, jellegzetesen japán keveréket.

A kevés program mellett a másik nagy probléma a kevés látogató volt. Ennek fő okaként utólag a rossz időpontválasztás lett megjelölve, miszerintis a con telibe kapta a nagy erőkkel tomboló vizsga és érettségi időszakot. Habár ez kétségkívül valóban sok embert tartott távol, az esemény alulhirdetettsége is igencsak közrejátszhatott ebben. A másik hasonlóan jelentős ok pedig az volt, hogy az esemény fő témájának, a szerepjátékoknak a közönsége, habár nagyon szilárd, egyben nagyon körbehatárolható is, vagyis ha ők valamiért nem jönnek el, akkor más garantáltan nem fog, mivel a nagyközönséget jó esetben nem érdekli, rossz esetben pedig inkább elriasztja a téma. Persze melléjük ott volt még a hasonlóan fanatikus animés közönség is, de ők most szintén kisebb számban képviseltették magukat.

Azonban amellett, hogy több szempontból kiábrándító volt ez a con, kétségkívül megvolt a tanúlsága is. A korábbi, hasonló események után ez most végleg bebizonyította, hogy elvetélt ötlet arra várni, hogy a sci-fi/fantasy témára bukó közönség tömegesen kezd majd érdeklődni a japán rajzfilmek iránt. Mindkét oldalról csak nagyon kevés ember volt aki benézett a másik fél programjaira, így az egésznek olyan jellege volt, mintha egymással párhuzamosan, de szinte átfedés nélkül folyna az épületben két külön rendezvény.

De ideje rátérni arra ami a számunkra a legérdekesebb, vagyis a zenei videó vetítésekre. Most nem volt kapkodás, technikai probléma (hacsak a koszos vetítőlencsét nem számoljuk) és csúszás mint tavaly és ennek köszönhetően a választék sokkal átgondoltabbra és változatosabbra sikerült, azonban az érdeklődés a con minden más programjához hasonlóan itt is igencsak gyér volt. Akik beültek a vetitésekre, melyek mindkét nap egy-egy órásra lettek tervezve, többnyire már nagyon is tisztában voltak azzal, hogy mi fán is terem a japán zene és, hogy milyen sokszínű tud lenni. Rajtuk kívül csak néhány ember ült be megnézni, hogy mi is folyik itt, ők is többnyire valószínüleg inkább csak azért, mert éppen akkor nem volt semmi más esemény ami érdekesebb lett volna számukra. A szombati vetités még egészen jól indult - olyan 30-35 fős közönség lehetett a kisteremben, azonban időközben, ahogy indultak be az egyéb programok az épület többi részében egyre fogyatkozott a létszám. Ennek ellenére az összeválogatott videók a jelenlévők körében azért többnyire sikert arattak, főleg a DJ Hasebe féle Mastermind súlyosan borult számítógépanimációs PVje. A különböző közönségkedvencek és közönségbarátabb darabok (L'Arc~en~Ciel, Do As Infinity, stb.) közé beékelt egy-két furcsaság, mint például a hiperaktív Kyoko Fukada PV, vagy az eszement Polysics darab kellően ledöbbentették a népet, de ezzel egyben a kiváncsiságukat is jobban felkeltették és nem is ezek, hanem sokkalta inkább a kevésbé szokatlan videók alatt mentek ki sokan és a vetités végére 15 ha ember maradt...

Vasárnap a tervezett déli kezdéshez képest csúsztatva lett bő egy órát a program, hogy ne ütközön a nagy teremben folyó animevetítéssel, ezzel is tovább csökkentve az egyébként is gyér közönséget. Végül fél kettő tájban kezdtünk és már az elején látni lehetett, hogy az előző napit is messze alúlszárnyalja az érdeklés. A jelenlévő tizenegynéhány rajongón kívül olyan 6-7 ember ha lehetett és ők sem maradtak túl sokáig. Hogy aznap milyen videók mentek arról bő félóráig vezettem csak a listát, mert onnantól már végképp nem maradt seni aki ne ismerős lett volna, így ki-mit-akar nézni alapon folytatódott tovább a vetítés és végül már Para Para videókat is néztünk, melyek bár hihetetlenül szórakoztatóak, szélesebb közönségnek prezentálva maximum arra lennének jók, hogy egy életre elriasszák őket a japán zenéktől.

Hogy az esemény szerepjátékos része mennyire volt sikeres, arról nem sokat tudok, de animés/zenei szemponból a con arra volt maximum jó, hogy elszórakozzunk egymás között két napon keresztül, ami persze végülis jó dolog, azonban egy ilyen rendezvénynek elvileg nem (csak) ez lenne a célja, hanem az, hogy minnél szélesebb közönséggel ismertesse meg a japán kultúra ezen területeit. Remélhetőleg a következő ilyesmi jellegű esemény (bármi legyen is az) sokkal jobban fog majd sikerülni.

DJ Hasebe-MastermindA vetítésre került videók listája:

+első nap - május 22, szombat+
Ayumi Hamasaki-Connected ~Trance Remix~
L'Arc~en~Ciel-kasou
DJ Hasebe-Mastermind feat. Zeebra & Mummy-D
the brilliant green-angel song-ivu no kane-
Kyoko Fukada-kimi no hitomi ni koishiteru
Softball-Just Try It
Baiser-doku
Cornelius-I hate hate
Do As Infinity-We are.
Polysics-kaja kaja goo
Strawberry Jam-Tokyo Taste
Utada Hikaru-traveling
Yellow Machinegun-Heartache
Judy And Mary-motto

+második nap - május 23, vasárnap+
Shena Ringo-tsumiki asobi
Thee Michelle Gun Elephant-abakerata sekai
DJ Celory-Bonds (feat. Maccho & Tokona-X)
Luna Sea-SHINE
Hifana-Fatbros
Buck-Tick-Long Distance Call [Live - Warp Days 2002]
L'Arc~en~Ciel-kasou
Cube Juice-III
Guitar Wolf-All Night Buttobase
hide-Pink Spider
(stb...)

Kapcsolódó linkek:
Magyar Anime Társaság
Deltavision