NYAPPY RELOADED
Az a fura helyzet állt elő, hogy az An Cafe második budapesti fellépése előtt az utolsó, Magyarországra ellátogató visual kei csapat… az An Cafe volt. Történt ugyanis, hogy a koncertek szempontjából még elég sűrű 2012-es évet lezáró, novemberi szereplésük után 2013-ban egészen pontosan 0, azaz nulla darab vk zenekar jutott el hozzánk. Ennek persze rengeteg oka volt, elsősorban az, hogy az európai turnéra induló együttesek vagy el sem kanyarodtak a kontinens ezen felére (Vamps, vagy the GazettE példul), vagy pedig sajnos nem rendelkeznek akkora hazai rajongói bázissal, hogy értelme lett volna leszervezni nekik egy budapesti fellépést (ilyen volt például a Bécsben veszedelmes jó koncertet adó nagoyai Deathgaze). Plusz ott volt oknak az is, hogy az emlegetett An Cafe koncertre a csapat hírnevéhez képest megdöbbentően kevesen, mindössze háromszázan mentek el, ami érthető módon kissé elbizonytalanította a hazai koncertszervezőket.
A meglepően alacsony létszám után mondjuk némileg meglepő is volt a hír, hogy az újabb turnéján újra ellátogat hozzánk a csapat, főleg, hogy az ilyen visszatérő koncertekre többnyire kevesebben jönnek el, mint az elsőzésekre. És ez a forumla most is bejött: a második körre kétszáz ember volt már csak kiváncsi, viszont ezt leszámítva maga a koncert határozottan jobb volt mint az előző. És itt álljunk meg egy pillanatra. Be kell valljam, nem vagyok az An Cafe (vagy úgy általában az elsősorban az ő nevükkel fémjelzett oshare-kei alirányzat) nagy rajongója. Finoman szólva sem. Ezek után annyira nem csoda, hogy a 2012-es fellépés sem tartozik feltétlenül a legkedvencebb emlékeim közé. Habár még nem is lett volna vele nagy baj, ha a vége felé a majd negyed órásra elnyújtott Duck no Magical Adventure a közben előadott hülyéskedés végképp ki nem vágta volna nálam a biztosítékot.
Persze a rajongók pont az ehhez hasonló hülyéskedések miatt is szeretik az An Cafe-t, ellenben én határozottan boldog voltam, hogy most ez a vonal teljesen kimaradt és az egész koncert sokkal összeszedettebb, jobban felépített volt, végig a zenével a főszerepben. Nomeg emellé volt még két másik jópont is. Egyrészt a legutóbb… nos, kicsit fura állapotban színpadra lépő, a koncert első felében az éneklésen kívűl inkább csak bambán nézelődő és maximum néha bizonytalanul, holisvagyokénmost fejjel elmosolyodó Miku most elemében volt és kis adrenalinbombaként ugrálta, pörögte végig az estét. Másrészt pedig a most kihagyott Duck… helyett volt Ryuusei Rocket, ami a személyes kedvencem tőlük és ami legutóbb, egyébként kicsit meglepő módon (merthogy az egyik legsimertebb daluk) kimaradt a repertoárból.
És ha már repertoár: az előző koncertre ugyebár nem sokkal a hosszú kihagyás utáni újbóli összeállást követően került sor, amikor új anyagként még mindösze egy mini-album jelent meg… melyről akkor meglepő módon alig-alig játszottak valamit. Nemúgy mint most az azóta, tavaly év végén kijött vadonatúj nagylemezről, a Hikagyaku ZiprocK-ról, amiről jópár dal előkerült, de azért persze így is inkább a régi favoritokon volt a hangsúly. Melyek közül a Ryuusei Rocket mellett is szerepelt nagyjából minden ami számít, így a legfőbb közfavorit Maple Gunman, plusz a most a rövidke ráadásra meghagyott My Heart Leaps For “C” is.
A legutóbbi alkalommal ellentétben, most végig vigyorgós, pörgős Miku mellett a többiek is hozták a formájukat: Kanon időnként bevágta a (basszus)gitárhős pózokat a balfélen, míg a másik oldalon 
Takuya, szokásához híven szerényen mosolyogva pengette a gitártémákat. Teruki csak néha-néha látszott ki a dobok mögül, de azért neki is jutott egy kis reflektorfény, mikor megkapta a mikrofont és beszélgetett kicsit a közönséggel, a szintis Yu-ki pedig hát… hozta önmagát. Hol elugrabugrált a szintje mögött, hol pedig mikrofont ragadott és előrejött Miku mellé hiperaktívkodni. (Egyébként az legalábbis fura volt, hogy néhol olyan számok alatt is nyomkodta a szintijét, ahol nyomát nem lehetett hallani szintinek, máskor meg olyanok alatt volt elől, amikben meg hallhatóan volt szinti. No mindegy.) Tette mindezt olyan ruhákban ami a legutóbbi, túlszárnyalhatatlannak hitt összeállítását is lazán lekörözte: pink keretes napszemüveg, irreálisan túlméretezett, párducpöttyös kapucnis pulcsi, csiricsáré harisnya, valamint a leírhatatlan szinten megdöbbentő, csillámos karácsonyfadísz füzérre hasonlító díszítésben végződő rózsaszín térdnadrág… Maradjunk annyiban, hogy kicsit nehezen kiheverhető látványt nyújtott.
De mindent összevetve, a kis közönség ellenére is jól sült el a koncert, a zenekaron se látszott, hogy különösebben zavarta volna őket, hogy a több mint ezer férőhelyes teremben, csak egy kis kupacnyi rajongó van a színpad előtt és a közönség is hozta a formáját (nem véletlen szeretnek itt koncertezni a zenekarok) és iszonyat lelkes és hangos volt. A nagy kérdés meg persze az, hogy milyen lesz a folytatás, a tavalyi pangás után milyen lesz ez az év? Mondjuk a kezdés finoman szólva is igéretes és az első öt hónap mindegyikére jut egy-egy témába vágó koncert, szóval reméljük a folytatás is hasonlóan erős lesz.
A cikk eredetileg (kicsit rövidített verzióban) a Mondo Magazin 2014 áprilisi számában jelent meg.
fotók: Árvai Réka (+ koncert előtti fotók: Case)
setlist:
Smile Ichiban Ii Onna
RoMAN ~Let’s make precious love~
Wagamama Koushinkyoku
Snow Scene
Ryuusei Rocket
Amazing Blue
Tekesuta Kousen ~Anti-aging ver~
Escapism
Kimi no Machi
Bee Myself Bee Yourself ~Jibun Rashiku Kimi Rashiku Umareta Story wa Hajimattenda~
NatsuKoi★NatsuGAME
Kakusei Heroism ~THE HERO WITHOUT A “NAME”~
Itai Onna ~NO PAIN,NO LOVE ? JAPAIN GIRLS in LOVE~
Maple Gunman
Cherry Saku Yuuki!!
Encore:
MY HEART LEAPS FOR “C”
