Főoldal » Archívum: 2020 July

Nightmare: vége a több évig tartó szünetnek, jön az új kislemez!

A Nightmare tagjai még 2016 tavaszán jelentették be, hogy hosszabb szünetre mennek, hogy rendezzék soraikat és rendbetegyék kettejük akkoriban nem túl jó egészségügyi állapotát. Akkor csak annyit lehetett tudni, hogy legkésőbb 2020-ban, a zenekar huszadik évfordulóján újraindulnak majd… és nem is hozták korábbra a dolgot: a restartra idén februárban került sor egy... 
Tags:

Új angol nyelevű klip az NCT alprojekt WayV-től

A WayV még tavaly debütált az NCT negyedik alprojektjeként, mi azonban valahogy eddig (az NCT-kötődés miatti instant siker és nemzetközi érdeklődés ellenére sem) írtunk róluk… részben véletlenül, részben pedig azért mert igazából csak félig tartoznak a K-Pop kategóriába, mivel ugyebár az NCT kínai alprojektjéről van szó. Most azonban, egy mai megjelenés apropóján... 

Ateez: a Treasure sorozat lezárása után itt az új kezdet!

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb újonc K-Pop csapata az Ateez többek közt azzal vált ismertté, hogy a “Treasure EP” néven futó sorozatuk annyira népszerű lett, hogy egyszerűen nem tudták elengedni és a három rész után kihozott lezárással (Treasure EP.Fin), majd az utána kijött epilógussal (Treasure Epilogue) sem lett vége és idén év elején jött még hozzá... 
Tags:

April: a nevében a tavaszt megidéző csapat speckó nyári videóval tért vissza!

A leginkább könnyed, dallamos számairól ismert April is ma jelentkezett új anyaggal, ami nagyszerűen passzol a csapat eddigi profiljába. A Now Or Never ugyanis egy napsugaras kis nyári sláger, az a fajta ami habár mély nyomot nem hagy az emberben, de nagyszerűen passzol az évszakhoz és ahhoz a tengerpartos hangulathoz, ami a videóból is visszaköszön. A klip egyébként a Hello Summer... 
Tags:

Giant Pink: Burn Out – új dal a pár éve felbukkant rappertől

A mai extra sűrű nap K-Pop megjelenések szempontjából, szóval kezdjük is el sorra venni az újdonságokat… mondjuk az SM Entertainment női rapperével. Giant Pink 2016-ban tűnt fel amikor megnyerte az Unpretty Rapstar 3 vetélkedőt, ezt követően leszerződött az SM hip-hop alkiadójához (All I Know Music) és azóta, igaz egy kicsit rendszertelenül, de időről-időre felbukkan... 
Tags:

Nocturnal Bloodlust: Only Human – újabb dal a visual kei / metalcore zenekartól!

A Nocturnal Bloodlust egy nagyon nehéz időszak után május végén tért vissza egy új dallal, ami az újrakezdést szimbolizálta… most pedig itt a folytatatás! A májusi Life is Once-hoz hasonlóan a Only Human is digitális kislemezként jelent meg és a tegnapi kiadással egy időben azt is bejelentették, hogy augusztusban jön majd egy újabb dal… valamint célozgattak arra... 

Rain, Lee Hyori, Yoo Jae Suk és a nyár K-Pop retró slágere

Igaz, ez már nem mai hír hanem két napos, de van olyan érdekes, hogy így, kicsit megkésve is írjunk róla: Yoo Jae Suk, Korea egyik legnépszerűbb komikusa és tévés műsorvezetője utóbbi időben leginkább az MBC-n futó How Do You Play? című műsorával került a hírekbe és most ebből nött ki egy zenés mellékprojekt, amiben rajta kívül két ikonikus K-Pop énekes, Rain és... 

Lee Hi: új ügynökség és az első új dal a YG-vel való szakítás óta!

A szólóénekesnő Lee Hi (másokhoz hasonlóan) tavaly szakított a YG Entertainmenttel, miután úgy döntött, hogy az év végével lejáró szerződését nem hosszabbítja meg. Ezután egy ideig bizonytalan volt, hogy hol folytatja tovább a sikeres karrierjét és még akkor sem derült ki semmi, amikor nemrégiben bejelentette, hogy július 23-án új dallal tér vissza. Egy nappal a megjelenés... 

Chanmina: Angel – friss klip az őszi kislemezhez

Chanmina utoljára relatíve rég, februárban jelentkezett új anyaggal (egy dupla mini-albummal, amiről mi nem írtunk annak idején, ezért bocs utólag is), ma viszont egy új videóval együtt befutottak a hírek a következő kiadványról: az Angel című kislemez szeptember 9-én jelenik meg és négy új dalt tartalmaz majd. Habár erre még bő egy hónapot kell várni, a címadó dal már... 
Tags:

Kyosuke Himuro teljes szólódiszkográfiája elérhető streamingben

A legendás Boøwy rockegyüttes énekese, Kyosuke Himuro első szólókislemeze megjelenésének 32. évfordulója alkalmából elérhetővé tette teljes diszkográfiáját a népszerű streaming platformokon. Az Angel 1988-ban látott napvilágot, az énekes pedig azóta összesen 30 kislemezt, 12 nagylemezt és 8 válogatáslemezt adott ki; mindez 373 dalt jelent. Legutolsó anyaga, a L’EPILOGUE című... 
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB