Főoldal » Archívum: 2019 September

Zico: két év hallgatás után dupla visszatérés!

Zico körül nagyon nagy volt a csend az utóbbi időben. Mármint fellépései és egyéb szereplései voltak, nomeg amiatt is a hírekbe került tavaly év végén, mert lelépett a Seven Seasons ügynökségtől (ami miatt egyelőre bizonytalan a Block B jövője) majd saját céget alapított KOZ néven. Új zenével azonban, pár közreműködést és egy tavalyi, IU-val közös dalt leszámítva,... 

A Crystal Lake Magyarországon!!

Japán legjobb metalcore csapata a Crystal Lake az utóbbi pár évben lenyomott csomó Európa turnéja után jövőre végre Magyarországra jön! A zenekarról rengeteget írtunk korábban is, évek óta követjük, hogy mit csinálnak, de azért gyorsan a lényeg összegfoglalva: még 2002-ben alakultak és hamar az akkoriban fénykorát élő első japán metalcore generáció egyik legismertebb... 
Tags:

Sonamoo: botrány, per, tagkiválás és… új dal + kislemez!?!

A Sonamoo-ról nagyon rég, 2017 nyarán írtunk utoljára, azonban nem megfeledkeztünk róluk, hanem azóta teljes csend honolt a lánycsapat háza táján. Most azonban végre visszatértek, igaz, eléggé furcsa körülmények között. Tegnap ugyanis végre-végre kijött az új kislemezük az abszolút klubokba való, EDM alapú We Are Legendary ami egyébként egy mobilos jétékhoz, a Legendary:... 

Babymetal: új klip, közelgő új album és EU turné!

Tegnap a Babymetal zsinórban a harmadik új dalhoz készült koncertes klippel jelentkezett: az első a Pa Pa Ya! volt júliusban, ezt az Elevator Girl követte augusztus közepén (erről külön nem írtunk, szóval pótlásként most ennek a videóját is megtaláljátok alább), most pedig a Shanti Shanti Shanti növelte trilógiává a klipsorozatot. Azt már a Pa Pa Ya idejében is lehetett... 

Novemberben újra Budapesten a VAV!

A 2015-ben indult boyband, a VAV járt már nálunk a 2018 végi K-Pop koncertdömping záró felvonásaként, most pedig szinte pontosan egy évvel később újra a Dürer Kertbe térnek vissza. A mostani turné öt európai várost érint majd, hozzánk november 20-án jutnak el, egyébként pedig még Lisszabon, Köln, London és Párizs lesz a célpont. Két jegykategória lesz, a sima belépő... 
Tags: ,

Világ körüli turnéra indul az AliA

Bár még nagyon újak a porondon, az AliA máris világ körüli turnét szervez. A pop-rock hangzású, hegedűt is felvonultató, nagyon erős vokállal bíró rockegyüttes 2018 júliusában alakult, és 2019 februárjában jelent meg AliVe című minialbumuk hét dallal. Második minialbumuk szeptember 18-án jött ki, realize címmel, melynek címadó dalához készült videoklipjét lentebb... 
Tags: ,

Jessi: Who Dat B – itt az új klip!

Jessi egy lassabb tempójú trap trackkel tért vissza: a Who Dat B tegnap jelent meg digitális kislemezként és egy kifejezetten látványos videóval is megtámogatták a dalt:  Tovább »
Tags:

A Violet Tree újra Budapesten most csütörtökön

A Violet Tree tavaly már járt Budapesten, akkor a mi szervezésünkben érkeztek a Dürer Kertbe, most csütörtökön pedig újra visszatérnek. Ezúttal a helyi szervezőket kikerülve, saját szervezésben jönnek és a nyolckeres Auróra klubban lépnek fel, ami amúgy egy jó kis hely punk, noise és egyéb koncerteknek, de egy KPop csapat számára teljesen bizarr választás. Jó, persze,... 
Tags:

Az utazó gitáros, Hideki Sakomizu Budapesten!

Szeptember 28-án lesz egy érdekes kis koncert egy érdekes kis helyen: Hideki Sakomizu egy American Short Hair nevű rockzenekarban volt a csapat 2010-es feloszlásáig, utána viszont elkezdett folk-rockos beütésű szólódalokat írni, fogta az aktusztikus gitárját és amolyan nomád utcazenészként nekivágott a nagyvilágnak. Azóta több mint 90 országban járt és most éppen Budapest... 

Dreamcatcher: Raid of Dream – itt az új klip és mini-album!

Visszatért a Dreamcatcher és a lánycsapat aktuális kiadványa, a Raid of Dream című “special mini-album” viszi tovább a tőlük eddig is megszokott, a Twice féle cukipoptól nagyon távol álló hangzást. A kiemelet dal, a Deja Vu néhol már-már a nyolcvanas évek rockballadáit idézi, de a négy dalt (plusz intrót) tartalmazó mini egyébként is inkább a balladás, retrós... 
Tags:
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB