Főoldal » Archívum: 2017 December

Sajnos feloszlik a Miss A is!

Úgylátszik nem ért még véget az elmúlt két év lánybanda feloszlós sorozata, a JYP ugyanis bejelentette, hogy a Miss A lányok is szólóban folytatják karrierjüket. Fei még ’16-ban újította meg szerződését, abban az évben mikor Jia kiszállva a bandából visszament Kínába. Suzy idén ősszel írta alá újra a papírokat, míg Min és Jia végül úgy döntöttek, elhagyják... 

Bumzu: Too Many+Too Few: 27 – RnB újdonság estére!

Az RnB énekes Bumzu 3. mini albuma érkezett, Too Many+Too Few: 27 címen. A lemez, az I’m good főszáma és néhány másik ujdonság mellett, közre fogott néhány korábbi single-t is, a 한 때-t, a JUST-ot és az A.C.C.E.L-t. A fő track egy elektro RnB darab lett, melyben Sik-K rapjét is hallhatjuk. Tracklist: How U Doin’ (Soul Star) I’m Good (Sik-K) H.I.G.H. 한 때... 
Tags: ,

EXO: Universe – Megérkezett a szokásos karácsonyi lemez!

Követve az éves szokást ismét karácsonyi különlemezzel olvasztja fel a fagyott szíveket az EXO. A Universe 8 számot tartalmaz és az azonos című főszám kapott klipet, természetesen kínai és koreai verzióban is. A dal egy szép és igazán az ünnephez passzoló ballada lett. Track List: 01. Universe 02. 為心導航 (Universe) (Chinese Ver.) 03. Been Through 04. Stay 05. Fall 06.... 

G.Soul: I’ll Be There – Egy búcsú single, a bevonulás előtt!

2 évre el kell búcsúznunk a H1ghr Music G.Soul-jától, aki idén bevonul a seregbe, hogy teljesítse kötelező szolgálatát. Azonban, mielőtt elmegy hagyott még egy single lemezt két dallal, hogy a rajongók ne érezzék magukat elfelejtve. Az I’ll be There egy minimal RnB track, melyet 2 éve karácsonykor írt meg, a No Answer c. szám pedig egy az énekes életéről és nehézségeit... 

Giriboy: Graduation – Újabb nagylemez, jobbnál jobb dalokkal!

Giriboy egy új, nem saját kiadású lemezzel tért vissza, mely a Graduation címet kapta. A korong 15 számából sok már korábban megjelent, a fődal a Whyyoumad azonban csak egy hete kapott klippet. A korábban megjelent dalok között szerepel a TV Star melyet mindenkinek ajánlok, ugyanis egy nagyon ütemes és egyedi dalról van szó, illetve rákerült a 5 Songs for Invitation kislemez... 
Tags:

BoA: Watashi kono mamade ii no kana – Új japán album februárban, addig is egy klip egy nagyon egyedi dalhoz!

BoA Február 14-én, azaz jövő valentin napkor adja ki új japán albumát a Watashi kono mamade ii no kana-t.  Bár a korong még nagyon soká érkezik, már kiadásra került a főszám, azaz a Jazzclub klipje. A dal a jazzes alap hangzása ellenére egy erős party darabot takar, ami a szilveszteri bulizás egyik kedvenc darabja lehet! Tracklist: Where am I now ありがとうサヨナラ Crow Jazzclub FLY Right... 

Hivatalos: feloszlott a SUG!

Mikor a SuG bejelentette, hogy szeptembertől szünetre megy, olyan üzenetek láttak napvilágot a srácoktól, amik tényleg nem sejtettek semmi jót a jövővel kapcsolatban, a csapat további terveit illetően. Majd, Takeru bejelentése sem hagyott sok esélyt a rajongók számára, hogy valaha újra együtt látják a kedvenc zenészeiket, egy színpadon. Persze megmaradt a reménye annak, hogy... 
Tags: , ,

The Rose – februárban Budapesten!

Február 25-én, öt állomásos európai turnéja során érkezik Budapestre a The Rose nevű koreai csapat. Mit érdemes tudni róluk? Idén augusztusban debütáltak, a CNBlue / FTIsland vonalon mozognak abból a szempontból, hogy idol csapatról van szó, de rockzenekaros felállásban nyomják, azonban az eddigi két klipes daluk inkább a rockballadák sorát gyarapítja. És a közönség úgy... 
Tags:

BREAKING! A Shinee szeretett tagja, Jonghyun elhunyt! [Frissítve az utolsó információkkal]

Talán a Ladies’ Code balesete óta nem érte ennyire hírtelen és tragikus hír a kpop világot. A mai napon, (ahogy a rendőrség is megerősítette) a Shinee egyik tagját Jonghyunt előbb eszméltetlenül találták szállásán, majd a korházba szállítás után azonnal meghalt. Bár az ügyet még vizsgálják, testvére vallomása szerint, búcsú SMS-t kapott a fiútól és a helyszínen... 

Plasticzooms: Minds – új kislemez és videó!

A héten jelent meg az idén tavasszal a Mondocon vendégeként a hazai közönségnek is bemutatkotott Plasticzooms legújabb kiadványa, a Minds című kislemez. Ezen a címadó friss dal mellett csupa ismerős számmal és ismerős névvel találkozunk: a záró remixet készítő német Electrosexual az utóbbi pár kiadványukon már visszatérő közreműködőnek számít, a Pink Snow újragondolt... 
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB