Főoldal » Archívum: 2016 June

Brave Girls: High Heels – Újabb album magassarkús videoklippel

A Brave Girls még februárban tért vissza 3 éves kihagyása után, most pedig legújabb albumukkal a High Heels-el ajándékozták meg a nagyérdeműt. Az albummal azonos című főszám, a mai lánybandáknál jól bevált stílust használta fel. A klip melynek központjában a piros magassarkú áll, minden tagot egy-egy sztori keretében, karakterrel mutat be. Lejjebb, ehhez a tagok egyéni... 
Tags:

Haruka (2016.06.11 @ KVLT)

A japán gitáros-énekesnő Haruka szűk két éve járt először nálunk a Mondocon vendégeként és akkor a rendezvény szombati napjának záróeseményeként közel ezer ember előtt lépett fel. A mostani, második látogtása viszont pont ellentéte volt az akkori gigatermes koncertnek és inkább kellemesen családiasra sikeredett. A 2014-es budapesti kiruccanás volt az első Japánon kívüli... 
Tags:

MUCC – új kislemez nyáron [Frissítve, videóval!]

A MUCC legénységének legutóbbi jelentősebb megmozdulása a tavaly júniusi mini albumuk volt, ami eléggé kellemesre sikerült. Majdnem pontosan egy évvel később, idén június 15-én jön a csapat új kislemeze! Az anyagról egyelőre nem sokat tudni (még címet se adtak neki), az mindenesetre már tuti, hogy kétféle változat lesz, ahogy az sejthető volt: limitált CD+DVD és regular... 
Tags:

Nippon Shoxx (2016.06.11 @ Kék Yuk)

Mikor a legutóbbi, hosszú szünet utáni visszatérős Nipoon Shoxx bulit tervezgettük, még úgy volt, hogy a legközelebbit ősszel csináljuk majd… aztán bejött a június közepi Haruka koncert (arról is lesz cikk még a hétvégén), ami ugye szintén a KVLT-ban volt, részben ugyanazt a közönséget vonzotta, after meg nem lett volna utána, szóval ott állt volna a klub üresen... 
Tags:

My First Story: Antithese – új album és új videó!

A My First Story immár a negyedik nagylemezénél tart és az új CD, ami az Antithese címet kapta a jövő héten kerül majd a boltokba. Ez egyébként az eddigi leghosszabb anyaguk a maga 14 szerzeménnyel, melyek közül most, a korábbi kislemezdal, az Alone után a Missing You is saját klipet kapott: ANTITHESE 2016.06.29 01.Weapons 02.Nothing In The Story 03.ALONE 04.悪戯フィクション 05.One... 

Romeo: Miro – A fiúbanda 3. minialbuma, Shinee tagos MV-vel

A Romeo tavaly májusi albuma után, most a harmadikkal tért vissza melynek címe Miro (labirintus). Az albummal azonos című szám lett a fő dal, így ehhez jelent meg az érdekes klip is. Mikor azt mondtam érdekes valóban ezt a szót akartam használni, hiszen a klip egy Alíz Csodaország szerű labirintusban játszódik amit nem más mint a Shinee rappere Minho irányít (Akinek neve talán... 
Tags: , ,

Kisum: Musik – Az Unpretty Rapstar és SMTM rapper lány új albuma

Néhány éve annyi jó női rapper árasztotta el a zeneipart hogy csak kapkodhatunk a fejünkkel. Kisum 2013 óta aktív és korábban is bemutatta már tehetségét, most azonban újabb albummal igazolta azt. A Musik című album (egy kis játékkal kihasználva az előadónő nevének tükörképét) 2 főszámot kapott, ebből a No Jam-hez került fel klip is. A szám igazán tökéletes, hisz... 
Tags:

Babylon: Girls I See Are All Pretty (feat Lil Boi) – Zico R&B énekes barátjának legújabb száma

A Zico, Boys and Girls c. számából felkapottá vált Babylon, új számot adott ki 처음 본 여자는 다 예뻐 címmel, melynek fordítása, Girls I See Are All Pretty lehetne. Igaz a címben a “first time” szó is szerepel, de úgy érzem így helyénvalóbb míg nem jön ki hivatalos fordítás :) Az R&B énekes lágy hangjával és tehetséges mozgásával igyekszik a klipben... 
Tags: ,

Taka (One OK Rock) vs. Adele & Zayn

A One OK Rock youtube csatornáján ugyebár a csapat klipjei, koncertfelvételei szoktak szerepelni, néha-néha kiegészítve egy-egy interjúval vagy stúdiós sessionnel, most azonban egy kicsit szokatlanabb dolog bukkant fel náluk: két feldolgozás Taka előadásában. És úgy néz ki, hogy ha már egyzser úgy döntöttek, hogy feldolgozást csinálnak, akkor biztosra mennek és két közismert,... 
Tags: ,

O21 (O to One): Show Me – Egy újabb szexi lánybanda debütálás

Egy újabb dögös lánybanda debütálásnak lehetünk szemtanúi, ezúttal a O21 (O To One) nevű nemzetközi csapaté. Az együttes 6 tagjából 3 japán (Yuri, Lina és Ruru) 2 koreai, (Jiyoung és Sona-K) egy pedig filippínó (Wei Yang) származású. azaz ezzel már elértük azt, hogy egy koreai lánybandában kevesebb koreai legyen mint más származású! A Show Me c. szám klipje elég... 
Tags: ,
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB