Főoldal » Archívum: 2013 April

9GOATS BLACK OUT – best album és DVD [Frissítve, videóval!]

A 9GOATS BLACK OUT szombat este tartotta Silence c. utolsó koncertjét az Akasaka BLITZ klubban, ahol két új kiadványt is bejelentettek, melyek idén fognak valamikor megjelenni: egy best albumot, illetve egy DVD-t aznapi fellépésükről. Még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor látnak ezek napvilágot, illetve hogy mely dalokat fogják tartalmazni, mindenesetre lentebb olvashatjátok az utolsó... 

DIR EN GREY – európai kiadás a mini albumból

Az Okami Records jóvoltából a DIR EN GREY április eleji, THE UNRAVELING című mini albuma Európában is megjelenik, mégpedig június 6-án. A kiadványból lesz digitálisan letölthető változat is, azonban érdekesebb a CD, ugyanis azon bónusz dalként néhány újradolgozott régi szám is helyet kap (ezek itt-ott, kislemezeken korábban már megjelentek persze), továbbgondolva ezzel az... 
Tags:

Watapachi – videóinterjú és USA turné

A Watapachi duó körül természetesen azóta is pörögnek a dolgok, hogy egy hónappal ezelőtt főoldalas cikkben emlékeztünk meg az első egy évükről. Azt, hogy amerikai turnéra indulnak pont a cikk megjelenésének napján jelentették be, ennek azóta fixálódtak a részletei, így kiderült, hogy összesen tíz dátum lesz, ebből egy ráadásul Kanadában. Persze ez az infó nekünk... 
Tags: ,

T-Ara N4 debüt: Countryside Diaries

Ma adta ki első, Countryside Diaries című mini-albumát a T-Ara lánycsapat új mellékprojektje, a T-Ara N4 és, ahogy az náluk szokás, a címadó dalhoz rögtön két MV-t is készítettek. Viszont a Drama Version ezúttal nem szimplán a Dance változat hosszabb, sztorival feldúsított verziója, hanem egy teljesen különálló videó lett. Míg az előbbi egy standard KPop videoklip (hip-hop... 
Tags: ,

Plastic Tree – nyáron új koncertanyag!

Június 19-én jelenteti meg a Plastic Tree új koncert kiadványát BluRay és (dupla) DVD formátumban is. Az Ao no unmei sen Saishuukouen: Tent 3 címre hallgató anyag felvételei a Nippon Budokan stadionban készültek a banda április 14-i fellépésén. Mindkét fajta kiadáshoz jár egyébként egy-egy bónusz CD, amin az Ink album összes dalának élő változata lesz – ezt március... 
Tags:

Májusban új SCANDAL kislemez [Frissítve!]

Május 22-én Awanai Tsumori no, Genki de ne címmel érkezik az új SCANDAL kislemez. A címadó dal az Ore wa Mada Honki Dashitenai Dake című film betétdala, ami Shunju Aono azonos című mangájának filmes adaptációja. A szerző pedig Yanagisawa Ryota, aki korábban a Koe-t is írta a lányok számára. Mindezek mellett a SCANDAL új projektbe is kezd Robot-SCANDAL néven, amiben a Robi... 
Tags:

ALSDEAD – áprilisban új album [Frissítve, videóval!]

Új albumot ad ki az ALSDEAD április 24-én, Separator címmel. Ez lesz egyébként a csapat második nagylemeze, csaknem három évvel az első után. A limitált változathoz bónusz DVD, a regular verzióhoz pedig extra számok járnak. FRISSÍTÉS: itt a dalok listája. 01. Pandemic 02. FLASH BACK 03. Rebellion 04. Cattleya 05. Puzzle 06. Separator 07. Flight 08. Heaven 09. Hackticvism 10. Swallowtail 11.... 
Tags:

[webshop] Új Infinite + újra SHINee és B.A.P!

A SoundOfJapan+ webshop részébe végre újra érkezett a Mondocon előtt elkapkodott új SHINee (Dream Girl) és B.A.P (One Shot) CD-ből, plusz még melléjük befutott az új Infinite lemez (New Challenge) is! Klikk a lemezborítókra a webshop linkjéért!        Tovább »
Tags:

Nippon Shoxx #39 – 10. születésnap! (2013.04.12 ~ Kék Yuk)

Valahol azért még mindig elképesztő belegondolni, hogy idén már tíz éve mennek a Nippon Shoxx bulik… az elsőre (vigyázat, tömény nosztalgiadózis következik!) ugye még2002 áprilisában, egészen pontosan április 25-én került sor a Marco Polo Club néven futó kis helyen, még szimplán csak “JRock & Visual-kei Party” címen, az LD50 goth-industrial-cyberpunk... 
Tags:

Ieiri Leo – Message kislemez májusban

Negyedik kislemezét jelenteti meg Ieiri Leo május 22-én. A fiatal énekes-dalszerzőnő tavaly februárban debütált Sabrina című kislemezével, év végén pedig a Japan Record Award-on elnyerte a legjobb új előadónak járó elismerést. Legújabb kislemezének a Message címet adta, és két CD+DVD, valamint egy CD verzióban árusítják majd. A Message az április 15-én induló TBS dráma,... 
Tags:
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB